Kovács András Ferenctől búcsúzunk

Megint szegényebbek lettünk. Kovács András Ferenc költő, a jelenkori magyar irodalom kiválósága december 30-án hajnalban távozott közülünk.

KAF, vagy ahogy a barátai szólították, Andriska, nem csak kiemelkedő költő és a magyar nyelv utolérhetetlen művésze volt, hanem nagyszerű barát is, szívélyes, közvetlen, együttérző, aki nem ismert haragot, akivel bármikor lehetett beszélgetni, akár személyesen, akár telefonon, akire jó volt felnézni és a társaságában lenni.

A Látó irodalmi folyóirat szerkesztője, majd nyugdíjazásáig főszerkesztője, mindenese volt, ugyanakkor színház- és irodalomszervező, színészpedagógus is. Versei az egész magyar nyelvterületen ismertek. Számos kötete jelent meg, a kiadók szinte versengtek műveiért.

Életének legfontosabb helyszínei Szatmárnémeti, Kolozsvár, Székelykeresztúr és annak környéke, Marosvásárhely, Budapest voltak. Mindig szeretettel emlegette ezeket a városokat, szép emlékeket, élményeket őrzött. Marosvásárhely művelődési életének meghatározó személyisége volt.

Emléke nem halványul el ameddig neve és életműve közöttünk él. A lélek szikrái nem hunynak ki.

Kovács András Ferenc (1959. július 17. – 2023. december. 30.)

Kossuth-díjas, ALAE-díjas, Artisjus irodalmi nagydíjas erdélyi magyar költő, esszéíró és műfordító, a Szépírók Társaságának, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja, a Széchenyi Művészeti Akadémiának tiszteletbeli tagja.

Szülővárosában, Szatmárnémetiben érettségizett 1978-ban, a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban.  Kolozsváron 1984-ben magyar-francia szakos tanári diplomát szerzett. 1984–1989 között Szentábrahámon, Siménfalván és Székelykeresztúron tanított. A rendszerváltás után néhány hónapig a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti igazgatója volt. A Látó szépirodalmi folyóirat versrovatának szerkesztője és 2008-tól 2019-ig, nyugdíjazásáig a lap főszerkesztője volt.

Nyugalma legyen csendes!