A senki gyermeke a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház épülete

Minden színházba járó láthatta, tapasztalhatta, hogy a közelmúltban 50 évét betöltő marosvásárhelyi Nemzeti Színház épülete nincs igazán jó állapotban és akkor még igen óvatosan fogalmaztunk.

 A Kulturális Minisztérium jelenleg futó visszatérítendő vagy vissza nem térítendő finanszírozású projektjei és programjai között nem szerepel a marosvásárhelyi Nemzeti Színház felújítását célzó projekt. Az utóbbi években ez a színházépület nem is képezte semmilyen felújítási terv tárgyát – írta egy válaszlevélben Lucian Romașcanu, 2023 júniusában leköszönt kulturális miniszter.

Elöregedett közműhálózat, megkopott nézőtér, a színpadtechnika mellett is elszáguldtak már a modern korok lehetőségei. Magyarán nem fejlesztik, nem korszerűsítik, de még karbantartási munkálatokat is alig végeznek a színházépületen, pedig igencsak rászolgálna már.

Hogyan is kezdődött?

A marosvásárhelyi színjátszás gyökerei a 19. század elejére nyúlnak. 1803. június 12-én mutatták be Kotzebue: A nevelés formálja az embert című előadást. Az első fennmaradt színházi plakát is ezt az előadást hirdeti. Ma ez a dátum a marosvásárhelyi magyar színjátszás hivatalos születésnapja. Az időszakos előadásoknak 1822-től a gróf Teleki által épített Apolló Palota egyik terme ad otthont. A városnak nem lévén állandó társulata, más helységekből meghívott amatőr vagy hivatásos társulatok tartanak előadásokat.

Az első állandó társulat 1946-ban jön létre, ezzel megalapozva Marosvásárhelyen a Nemzeti Színház létrejöttét. Az akkori Székely Színház igazgatását a város felkérésére Kemény János, Pittner Olivér és Tompa Miklós gyakorolja, a főrendező Szabó Ernő volt. Akkor még a színházi előadásoknak a Kultúrpalota adott otthont.

A színház történetének egyik jelentős fordulópontja 1962-ben következik be, amikor a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen beindul a román nyelvű oktatás és a román káderek, kérést fogalmaznak meg a román művészeti intézmények létrehozására is. Így kap román tagozatot az akkor már Tompa Miklós által vezetett Székely Színház is, aki örömmel fogadja, és hatalmas megvalósításnak tartja annak létrejöttét.

A Kultúrpalota szűknek bizonyul a két társulat, illetve a filharmónia számára, így a Bernády-korszak után ismét felmerül, hogy Marosvásárhelyen egy önálló színházépületet kellene építeni. A tervezéssel Constantin Săvescu, Vladimir Slavu, Mihaela Savu és Aurel Sârbu bukaresti műépítészeket bízták meg. A munkálatok 1966-ban kezdődnek el. A helyszín pedig a főtér közvetlen szomszédságában fekvő Hargita Kert, Lázár Ödön park és környéke. Az építkezés és a területrendezési tervek megvalósítása érdekében letarolják a zöldövezetet, lakóházakat, a ferencesek templom- és épületegyüttesét, illetve két bérházat. Ma már csak a ferences templom tornya tanúskodik az egykor ott állt templomról, díszes vitrál üvegablakai átkerülnek az Ady lakónegyedi Szent Imre plébániatemplom új épületébe. Ma is ott tekinthetők meg.

A színészek 1973-ban költözhetnek be az új színházépületbe. A díjak és a közönségsiker következtében az akkori Állami Színház jelentős tekintélyre tesz szert, ami oda vezet, hogy 1978-ban Nemzeti Színházi rangra emelik. Jelenleg az ország tizenkét nemzeti színháza közül az egyetlen, amely román és magyar társulattal működik.

 Kié a tulajdon, és kié a felelősség?

A színház épületének állapotán elszörnyülködve többen felteszik a kérdést, hogy miért nem tesz a város semmit a felújítás érdekében? Az igazság azonban az, hogy az intézményfenntartó nem a város és nem is a megye, hanem a Művelődési Minisztérium. Más kérdés, hogy egy gondos városvezető meg kéne tegyen mindent a városa érdekében és, ha kell oda költözik a minisztérium küszöbére. De ez egy másik történet.

Ez nem történik meg Marosvásárhelyen, egyik városvezető sem érezte a színház épületének állapotát eléggé aggasztónak ahhoz, hogy lépéseket tegyen. A helyzet már 10 évvel ezelőtt sem volt rózsás és azóta semmi sem változott.

Helyzetállapot

A Marosvásárhely Nemzeti Színház egy valamivel több mint ötezer négyzetméteres telken fekszik, maga az épület alapja 3.445 négyzetméter, összfelülete 14.735 négyzetméter.

Az ötszintes épület nagyterme 598, a kisterme 120, míg a Parking terem 100 férőhelyes. Az impozáns előterében ruhatárak és mellékhelyiségek vannak. Mindezek mellett az épületben technikai terek, varroda, műhelyek és természetesen öltözők, továbbá az adminisztratív személyzet irodái is helyet kapnak.

Nézőként első sorban a színházi élmény érdekelt, azaz, hogy kényelmesen tölthessünk minőségi időt az előadásokon. Ezért első sorban a nézőtér hiányosságai és lepusztultsága szúrt szemet. A kárpitot és dísztő elemeket rendbe kellene hozni, a lábunk alatt bizonyos helyeken már nem csak a szőnyeg van kikopva, de a padló is ki van taposva. Felhozhatnánk az akadálymentesítést is. De szintén a színházi élmény növeléséhez járulna hozzá, ha a színpadtechnikát is korszerűsítenék. Ma már nem tartozik a sci-fi kategóriába a forgó színpad, vagy a vertikális díszlettechnika sem. És bár mi nézők nem igazán látjuk ezt, de a technikai személyzet munkáját nagy mértékben segítené, ha korszerű fény és hangtechnikai felszerelések lennének az épületben. Nem utolsó sorban a művészeti alkotások is egészen más eszköztárat kapnának. Lehetőséget jelentene ez mind a művészeknek, mind a rendezőknek és a technikusoknak egyaránt. De lehet, hogy a színház személyzete már azzal is megelégedne, ha a fél évszázados közműhálózatokat lecserélhetnék. A kisterem szellőztetése, hangtechnikája szintén kívánni valót hagy maga után és a színpadtechnikán is lenne mit fejleszteni.

A közműhálózatok cseréje és az épület energiatakarékossá tétele óriási bevételkiesésektől kímélné meg az intézményt. Az épület ugyanis nincs szigetelve, de megújuló energiaforrások sem segítik az energiafogyasztás csökkentését. Ma már az épületgépészet és automatizálás nem jelent sem luxust, sem megoldhatatlan kihívást. De az ötven éve felhúzott színházépület ezekkel nem rendelkezik. De hogy is rendelkezhetne, ha pontosan öt évtizede nem volt semmilyen nagyobb beruházás az épületben? Korszerűsítésről, modernizálásról ne is beszéljünk. Ezek csupán olyan dolgok, amiket egy néző is észrevehet, de ha mélyebben elemeznénk az épület állapotát elkeserítőbb kép rajzolódna ki előttünk.

Gáspárik Attila, aki 2012-től tizenegy éven keresztül vezérigazgatóként vezette a Nemzeti Színházat több alkalommal is kérte az épület felújítását, de folyamatosan falakba ütközött. Végül nyílt levelet intézett Románia elnökéhez, amelyben leírta, hogy az 1973-ban átadott épületen azóta sem végeztek jelentősebb felújítást, nem hőszigetelték, így a megemelkedett energiaárak jelentősen terhelik az intézmény költségvetését. A színház kimutatásaiból kiderül, hogy 2011 óta a technikai felszerelésekre mindössze 798.644 lejt, az épülettel kapcsolatos munkálatokra 593.209 lejt költöttek, ami a helyzetet tekintve igencsak elenyésző. Inkább tűzoltásra alkalmas, aligha nevezhető ez beruházásnak.

Van-e politikai felelősség?

Nem jellemző Marosvásárhelyen az ilyesmi. Megkockáztatnánk, hogy nem is értik az elöljárók ezt a felvetést. Hiszen mit kellett volna nekik tenni? Nem helyi szinten kell erről dönteni, hanem Bukarestben.

Gáspárik Attila Iohannisnak címzett nyílt levelében az épület siralmas állapotát, a politikum reakcióhiányának tulajdonítja. Lehet, hogy sokaknak nehéz beismerni, de a volt direktornak ebben igaza van. Úgy hagyták magára a helyi politikusok a színházat, mint ahogy a nagypolitika az orvosi egyetemen a magyar tanárokat. Így aztán mindkét ügy rossz irányba tart.

Bár a színház valóban nem tartozik a városháza hatáskörébe, az elöljárók meg sem próbálták az intézményfenntartó művelődési tárcát rávenni arra, hogy a Vásárhely szívében porladó színházépületet ne hagyja a sorsára. Ez az intézmény a helyi kulturális élet szerves része. A városvezetésnek fel kellene ismerni, hogy a színház a kulturális turizmus egyik vezető intézménye lehetne, és már csak ebből kifolyólag sem viseltethetnek közönnyel iránta. Másrészt egész egyszerűen egy, a főtéren lévő állami ingatlant nem lenne szabad sorsára hagyni. Ugyanez mondható el a megye vezetéséről is. A Maros Megyei Tanácshoz számos kulturális intézmény tartozik, ezért nagyobb empátiával kezelhetné a művészvilág segélykiáltását.

De tovább mentünk. Megvizsgáltuk Maros megye összes képviselőjének és szenátorának politikai tevékenységét (románoknak és magyaroknak egyaránt) és szinte egyetlen egynél sem találtunk erre irányuló felszólalást, vagy interpellációt. Sem román, sem magyar politikus nem jeleskedett ez ügyben. Kivéve egyet. A magyarellenes akcióiról elhíresült AUR-os honatya, Dan Tănasă volt az egyetlen, aki a képviselőház plénumában interpellált. Tegyük hozzá, hogy a kapott válasszal megelégedett és annyiban hagyta az ügyet. A válasz pedig lesújtó volt a színház számára. Az egy évvel ezelőtt feltett kérdésre az akkori miniszter azt válaszolta, hogy egyik fejlesztési programba sem foglalták be a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházat, így a közeljövőben semmilyen változás nem várható. Ami az elkövetkező programokat, vagy finanszírozási lehetőségeket illeti, nem zárkóznak el a támogatástól.

Azóta kiderült, hogy lenne rá uniós forrás, de a szaktárcát teljesen hidegen hagyja a lehetőség. Olyannyira, hogy kérdéseinket válaszra sem méltatta. Türelmesen kivártuk a törvényes 30 napot, de a Művelődési Minisztérium nem óhajtott élni azzal a lehetőséggel, hogy beszámoljon arról, milyen tervei vannak városunk színházépületének felújítására vagy korszerűsítésére vonatkozólag. Pedig konkrét kérdéseket tettünk fel, hivatkozva azokra a vissza nem térítendő forrásokra, amelyek felhasználásával szigetelhetnék és energiatakarékosabbá tehetnék az épületet, ezzel tehermentesítve a költségvetést.

Az RMDSZ 2021 és 2024 közötti cselekvési tervében szerepelt a marosvásárhelyi színház felújítása és korszerűsítése. Halvány reménysugárként megjelent a kormányprogramban is, mellette egy jelentős összeggel: 75 millió lejt szántak rá. Azt, hogy a színházépület helyzete elérte az RMDSZ kultúrpolitikusainak ingerküszöbét, mi sem mutatja jobban, minthogy az RMDSZ befoglalta a 2023-2030-as időszak prioritásairól értekező, A felzárkózás évtizede nevet viselő stratégiai dokumentumába is.

Létezik egy fejlesztési terv

Gáspárik Attila lemondása után 2022-ben Pál D. Attilát nevezték ki ügyvivő igazgatónak. Az új vezető bízva abban, hogy az RMDSZ nem tekint el a stratégiai dokumentumaiba foglaltak felett, elkészíttetett egy fejlesztési tervet. Az átépítési projektet, amelyet nemzetközi építészekből, jogi, közbeszerzési, színházi és közigazgatásban jártas szakemberekből álló csapat készítette el, a megbízott vezérigazgató 2023 májusában terjesztette elő.

A hozzávetőlegesen 45 millió euró összköltségű projekt magába foglalja az épület teljes felújítását, energetikai feljavítását és teljes felszerelésének korszerűsítését. Forgó színpad, úgynevezett liftszínpad, korszerű videó-, fény- és hangtechnikai felszerelések, a nézőtér és az előterek feljavítása mellett a műhelyek korszerűsítése és a zenészárok felújítása is szerepel. Érdeklődésünkre a színház vezetősége elmondta, hogy az említett projekt részletesen tartalmazza a fejlesztési stratégiát, amelynek erőssége, hogy egységes koncepció szerint, de külön elhatárolható lépésekből épül fel, és nem csak a színház épületének, hanem az épület környezetének a fejlesztésére is kiterjed.

Összedőlt a kártyavár

Ez év júniusában az RMDSZ kiszorult a kormányból és vele együtt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház felújítási terve is eltűnt a kormányprogramból. És, tennénk hozzá, a remény is, hogy a közeljövőben bármi is változzon. Hiába terjesztették elő 2022. november 4-én Lucian Romașcanunak, az előző művelődési miniszternek, hiába kérték 2023. május 24-én az Országos Beruházási Társaságot (CNI), hogy foglalja bele az Országos Építkezési Programba, ugyanúgy eredménytelennek bizonyultak, mint az aktuális kulturális tárcavezetővel, Raluca Turcannal, való október 17-i és 23-i találkozók. A marosvásárhelyi színház épülete ugyanúgy a senki gyermeke maradt, mint eddig.

(Fotók: Nemzeti Színház, Cristina Gânj, Szőcs Edgár)