Ahol a hősöket nem felejtik – külön-külön emlékeztek

A vártemplomban és a vártemplom melletti 56-osok kopjafájánál emlékeztek az 1956-os magyar forradalomra és szabadságharcra Marosvásárhelyen. Míg az RMDSZ helyi szervezete, a város előljárói délután 5-kor kezdték a megemlékezést, a platformok és civil szervezetek, dr. Vass Levente és csapata, este 6-tól a vártemplomban.

Henter György, a vártemplom lelkipásztora prédikációjában arról beszélt, hogy mennyire fontos egy nép életében a bátrakról, a hősökről való megemlékezés. Izrael népének történetéből indult ki, párhuzamot vonva a zsidó nép és a magyarok történelme között, kiemelve, hogy mindkettő múltjában voltak periódusok, amikor nem volt szabad emlékezni. Elias Canettit idézve, az élet a legnagyobb érték és nem az emberek emlékezete – hangsúlyozta a lelkész, kitérve arra, hogy 1956-ban azért robbanhatott ki a forradalom, mert a II. világháború után eltelt tizenegy év alatt elkövetett hibák, bűnök, tiltások, elhallgatások, elnémítások feszültséghez vezettek.

Üzenet gyerekeinknek, unokáinknak

Ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig lesznek újak – ezzel a mottóval indította beszédét dr.Vass Levente, aki Tóth Ilonáról, az egykori 25 éves budapesti orvostanhallgatóról beszélt, akit halálra ítéltek és kivégeztek, mert segített a sebesülteknek, mert önként vállalta, hogy nemzetiségre, anyanyelvre, világnézetre való tekintet nélkül gondoskodik a forradalom harcaiban megsérült katonákról. Elmondta, nagymamájával volt egykorú a diáklány, akit olyan bűnért ítéltek el, amit nem követett el.  Az 56-os forradalomról azért is fontos megemlékezni, hogy gyerekeink, unokáink is tudjanak róla, értsék és érezzék, hogy miről szólt – hangsúlyozta Vass Levente.

A Tóth Ilona-díjat harmadik alkalommal adták át egy olyan fiatalnak, ezúttal Varga László hatodéves orvostanhallgatónak, a diákszövetség leköszönő elnökének, aki méltó volt e kitüntetésre.

Maradhattak volna az istentiszteleten

– adott hangot a véleményének Vass Levente, a vártemplom udvarán álló 56-osok kopjafájánál az előző megemlékezőkre utalva, – köztük a polgármester, az alpolgármester és a városi önkormányzat RMDSZ-es képviselői –  akik a városi RMDSZ által szervezett esemény után távoztak és nem vettek részt a Kereszténydemokrata Platform, a Romániai Magyar Kisgazda és Kisvállalkozói Platform, az Erdélyi Magyar Baloldal és különböző civil szervezetek által szervezett megemlékezésen. Sajnálatát fejezte ki, hogy nem sikerült közösen ünnepelni, ahogy azért is, hogy az RMDSZ megyei szervezete sem volt ott, de nem is szervezett megemlékezést.

A kopjafánál Kelemen Kálmán, egykori 56-os elítélt beszélt a forradalomról és arról a megtorlásról, amiben többedmagával neki is része volt. Majd Vass Levente egy pár csizmát helyezve a közönség elé, idézte fel a Budapesten történteket, Sztálin szobrának ledöntését, azt, hogy a szovjet diktátornak csak a csizmája maradt ott.

A megemlékezés a székely és a magyar himnusz eléneklésével, majd koszorúzással ért véget.