A Boszorkány Báthory Anna és Bethlen Gábor fejedelem találkozását és kapcsolatát különösen érzékeny megvilágításban mutatja be, s ha a korabeli sajtó a trilógia kapcsán azzal vádolta az írót, hogy bemocskolja Bethlen Gábor és a Báthoryak alakját, a színpadi műben kifejezetten új erkölcsi-emberi fényben jelenik meg a nagy Fejedelem és a különc, de tiszta lelkű „vadleány” egyénisége.
Vajon hitt-e maga Bethlen Gábor is az ártó varázserőkben, amelyek a ráolvasásokban, virágénekekben, titkos hatású füvekben, főzetekben rejlett a korok hiedelme szerint, mely titkok megfejtésével és hatásával Báthory Anna éjjel és nappal megszállottan foglalatoskodott, hogy odacsalogassa a valamikor látott és rá nagy hatást gyakorolt fejedelmet? Vagy inkább egy erősebb szent kapocs, a „Tündérkert” megteremtésének közös ügye vonzotta egymáshoz őket?
Vajon a hatalma és jó híre megtartásáért, valamint az elkobzandó Báthory-vagyon megszerzéséért képes-e a nagy és igazságos fejedelem feláldozni a szerelmes boszorkányt, aki majdnem mindenre képes lenne az ő szemében leghatalmasabb férfiért?
Vajon a vagyonáról önként lemondó Anna igaz szerelme, aki a lelkét mégsem volt hajlandó a gonosznak eladni, meggyőzi-e ártatlanságáról a nagylelkű uralkodót, aki a látszat ellenére és a törvénnyel szemben is késznek mutatkozik megvédeni az ártatlant, ha tehetné, ha nem kellene példát statuálnia a világ előtt, elégtételt szolgáltatnia a „megcsalt” fejedelemasszonynak, felhasználnia a haza érdekében a boszorkány mesés vagyonát és a hatalmát védő törvénykezést nem kellene leigazolnia az ország biztonsága érdekében? Nem utolsó sorban biztos támaszként mellette álló fejedelemasszony szerelmét is meg kell becsülnie, még ha a kis boszorkány önfeláldozása és lengyel trónt is ígérő segítsége csábítóan hangzik számára – írja a beharangozóban Török Viola.
Vajon Báthory Annának lett volna tehetsége, boszorkányos csáberővel megszereznie magának a fejedelmet, ha akarta volna, hogy vele együtt ülhessen a magyar és lengyel trónra, ha lett volna elég gonoszság benne, hogy a hatalmat gyilkosságok árán megszerezze? A szerelmet hatalmi célokra felhasználni, visszaélni vele ezt se magának se a fejedelemnek nem kívánhatja csak az, aki velejéig rossz, tehát boszorkány, ha meg nem akarja, végül mégsem az?
A felismerés, hogy amikor választani kell a szerelem és hatalom közül, egy uralkodásra született fejedelem nem választhat, tehát békén kell hagyni őt, megértő és segítő felesége oltalmában. Az önfeláldozó és a fejedelmet a hivatásában megerősítő segítő jó és tiszta boszorkányt a világ akkor sem és most sem kész felmenteni… A különös, szabadon gondolkozó, a természet és emberi bölcsesség és szeretet titkait fürkésző, minden hamis beidegződéstől irtózó kis ember a társadalom elutasítását és gyűlöletét vonja magára és esetleg csak akkor látszik más fényben, ha kiderül, hogy csak az a bűne, amit a világ rárak? – teszi fel a kérdést a rendező.
Móricz Zsigmond Boszorkánya példát mutat az előítéletek megdöntésére, a múlt hiedelmeinek feldolgozására, a hagyományok újra értelmezésére, kulturális örökségünk újragondolására, a boszorkány klisé megszüntetésére és egy felelős és szabad embertípus megteremtésére, aki önmaga választ és dönt lelkiismerete szerint.
A rituális színház törvényszerűségeit felhasználva időtlenné tehetjük a történelmi-népköltészeti elemeket is magában hordozó drámát: a virágénekeket éneklő, ráolvasásokat motyogó-értelmező „boszorkány” egy újfajta performance-ra ad lehetőséget. A felhasznált népi mondókák, népdalszövegek, virágénekek nagy része ismerős lesz a közönségnek, csak más megvilágításban jelennek meg. A tánc, díszlet, jelmez, fény mind szerves részévé válik a művészi önkifejezésnek és önmeghatározásnak. A térrendezés, alakoskodás mindnyájunk életéhez tartozik, ezúttal kicsit másképpen nyilvánul meg, de felismerjük magunkat általa.
Az előadás üzenete a természetes közegek szellemében fogalmazódik meg: a „vad” elszigeteltségben élő, saját törvények diktálta belső és külső világot élő és teremtő kisember, saját lelkiismeretével, hitével egyensúlyban, önfeláldozásával akár segítője is tud lenni egy építő hatalomnak, ha az többé- kevésbé pozitív irányba képzeli el hivatását. Az önfeláldozás sokszor az első lépés a saját boldogulásunknak útján.
A modern kor embere még mindig adós saját magának a múlt értékeinek feldolgozásával, de a „Tündérkert” megteremtésének lehetősége mindnyájunk előtt nyitva áll – fogalmaz Török Viola
Bethlen Gábor: Bogdán Zsolt
Boszorkány: Lőrincz Ági
Kancellár, püspök: Szarvas József
Jósika, Anna férje: Tatai Sándor
Zene: Kelemen László
Jelmez: Takács Tímea
Díszlet: Török Viola
Fény-és hangtechnika: Incze Róbert
Átdolgozta és rendezte: Török Viola
A jegyek kiválthatók a Spectrum Színház jegypénztárában.