Egerek és (fura) emberek

Miért nem vesz macskát, miért nem állít még több egérfogót, miért nem teszi tisztába a pincéjét, miből gondolja, hogy nem faluról hozta be, miért nem harapja le a farkát, miért nem örül, hogy ha megfogja, van mit a levesbe aprítania, vagy éppenséggel miért nem próbál barátkozni az amúgy rendkívül szimpatikus állatkával? – ilyen és ehhez hasonló jópofának szánt költői kérdések éreztek különböző csatornákon egy-egy (fekete) humorérzékkel megáldott olvasótól az Egérinvázió a 10. emeleten című cikk kapcsán, amelynek szenvedő alanya arról panaszkodott portálunknak, hogy a Budai lakónegyedi tömbházukban az egerek nem hogy a környéket meg az alagsort ellepték, de már a legfelsőbb szintre is felmerészkedtek. Mi tagadás, a helyezet egészen komikus volna, ha nem lenne tragikus. Mert az érintett szavaiból is kiderül, hogy az elején ő maga is csak nevetett, amikor szomszédjai hihetetlennek tűnő egérmesékkel traktálták. Nem csoda, hogy jóformán csak az tud igazán empátiával viseltetni az érintettek iránt, aki maga is megtapasztalta, mit jelent, amikor ősszel beköltözik a kamrába az egér, végigrág mindent, naponta többször körbeszaladgálja a házat, éjjelente rág, szagával és ürülékkel nyomatékosítja jelenlétét. Csapdába ejtése, a megkóstolt eledelek és tárgyak elhajítása a házimunka könnyebbik részét képezik, a rámolás, a fertőtlenítés, a takarítás viszont napokig eltarthat. És akkor még nem beszéltünk a helyzet okozta undorról, csömörről, az álmatlan éjszakákról, a háziasszony egértelenítésre pazarolt amúgy is szűkös szabadidejéről. Meg a félelemről, hogy a történelem bármikor ismételheti önmagát.

No de vissza a „segítőkész” javaslatokra: a legjobb ezeket a maguk helyén kezelni. Lehet, hogy ebben a helyzetben nem a legegyszerűbb, de a viccet viccként kell felfogni. A humorérzék sok mindenen átsegít, beleértve az életet is. Az élcelődések hosszas sorából azonban kitűnt egy Facebook-beszólás, amelyet feladója semmiként nem szánt humorosnak. Azon túl, hogy a szemét- meg egértémát túllihegettnek tartja, mi több, politikai hátteret vél felfedezni benne, amelynek célja a jelenlegi városvezetés lejáratása (vagy szívatása, ahogyan ő fogalmaz), a távoli szomszéd kecskéjével próbálja vigasztalni városunk újdonsült egértulajdonosait, mondván, hogy nincsenek magukra, hasonló „házi kedvencek” hada lepi el Milánót, Barcelonát, Budapestet. Ha a harmadik világ valamelyik nyomortanyájával, vagy akár Nápoly városával példálózott volna, akár hihetőnek is tűnt volna. Még ha igaza is lenne, szerintem azért egerek helyett Marosvásárhelynek inkább egy kisebb San Sirót kellene importálnia Lombardiából, egy Ramblát és néhány parkot Katalónia fővárosából, meg egy-két hidat Pest-Budáról. De a megmondó emberünk itt még nem áll, tovább cifrázza az észosztást. „Ha nem tetszik, költözz ki falura!” – adja ki az ukázszerű javaslatot a poruljárt budais családapának. Ezzel mintha valamelyik túlfűtött szélsőséges román párt vagy legionárius szervezet neofasisztáinak a Dacă nu-ți place, pleacă în Ungaria! jellegű agyonkoptatott jelszó magyarosított változatát ültetné vásárhelyi környezetbe. Akár az efféle lekezelően kioktató és kioktatóan lekezelő megnyilvánulás fölött is el lehetne siklani, ha nem városunk egyik ismert, hippokratészi esküt tett, egyben menedzser és tekintélyes iskolaalapítványi vezető orvos agyából pattant volna ki. Egy olyantól, akinek nem csak az oviban oktatták a kézmosás fontosságát, hanem egyetemi szinten tanult a higiéniai normák betartásának kötelességéről. Egy olyantól, aki épeszű embertől nem várhatja el, hogy tízedik emeleti tömbházlakásában Steinbeck együgyű Lenniejeként ragaszkodjon az egérhez. Egy olyantól, aki a jelenlegi városvezetők fogadatlan prókátoraként tudhatná, hogy jövő évi újrázásukhoz pártfogoltjai aligha engedhetik meg maguknak, hogy a választóiknak, Ha nem tetszik, elköltözhetsz innen!-jellegű üzeneteket küldözgessenek.