Székelyföld bajai szemmel

A Bajai Duna Fotóklub Székelyföldi életképek című kiállítása látogatható Marosvásárhelyen a vár szűcsök bástyájában. A tárlat a Marx József Fotóklub szervezésében nyílt meg, ahogy a két várost, úgy a két fotóklubot is testvérkapcsolat köti össze.

Székelyföldi élő népszokások

A székelyföldi téma egy két évvel ezelőtti pályázat által valósult meg. Elsősorban Magyarországon szerették volna bemutatni azokat a székelyföldi népszokásokat, amelyek még élnek a vidéken, és igen értékesek a mai ember számára. Vándorkiállítás lett belőle, giszen nem csak Baján, de több magyarországi településen is bemutatták, tavaly pedig visszavitték abba a környezetbe, ahol készültek a felvételek, Etédre is, illetve most Marosvásárhelyre is elhozták. en is.

A kiállításról, a magyarországi és helyi fogadtatásról Bolvári Ildikó Csillával és Horosnyi Sándorral beszélgettünk.

– Hogyan fogadta a kiállítást a magyarországi közönség?

– Érdeklődően fogadták, főleg azért is, mert Baja környezetében vannak betelepített székelyek, tehát sok településen élnek olyanok, akiket a gyökereik a Székelyföldhöz kötnek. Azon kívül azoknak, akiknek még nem volt lehetőségük ellátogatni a Székelyföldre, feltérképezni, megismerni azokat a hagyományokat, amelyek olyan egyedivé teszik ezt a vidéket, alkalmuk volt legalább a fotókon megtekinteni azokat a népszokásokat, népviseleteket, megismerni embereket. Azok számára újdonságot tudtunk nyújtani és talán kedvet is csináltunk, hogy eljöjjenek ide.

– Tehát mondhatjuk, hogy Székelyföld ilyen bajai szemmel?

– Igen, ezt biztosan el lehet mondani. Azt hiszem, azért is volt jó, hogy visszavittük pontosan Etédre, mert egy kicsit szembesülhettek azzal, hogy egy kívülállónak mi az, ami érdekes, fontos, különleges az ő világukban. Ráismertek a helyszínekre, ahol fotóztunk, az emberekre, akiket fotóztunk, ahogyan fotóztunk és egy kicsit kívülálló szemmel is látták önmagukat. Azt hiszem, a bajaiak számára, illetve mindazok számára, akikhez elvittük a kiállítást, egy különleges, átfogó képet, talán kedvcsinálót tudtunk nyújtani a Székelyföld irányába.

– Pár évvel ezelőtt készültek ezek a fotók. Szoktak egymáshoz menni a két fotóklub tagjai, együtt járni be a vidéket, esetleg közösen táborozni?

– Nagyon jó kapcsolatot ápolunk, ami nagyon szorossá vált az utóbbi időben Egymás kiállításmegnyitóira el szoktunk menni, például most is Bajáról tizennégyen érkeztünk. Marosvásárhelyről is jönnek, amikor nálunk van kiállítás, Baján. Ők is hasonló jellegű fotókat készítenek, illetve a tagság, a létszám szempontjából is hasonlóak vagyunk és azt hiszem az, hogy megismertük egymást személyesen is, még szorosabbá, még közvetlenebbé tette a kapcsolatot a két fotóklub között. Remélem ez a jövőben tovább fog erősödni.

– Csilla Marosvásárhelyről telepedett át Bajára. Mit jelent most hazatérni? Kicsit kívülálló is, de azért vásárhelyi is?

– Nagyon szeretek visszatérni a szülőföldemre. Mi nemrég visszaköltöztünk a férjemmel Parajdra, 33 év után visszatértem. A kiállítással kapcsolatban még elmondanám, hogy Keresztes Ildikó a barátnőm és ő szponzorálta e székelyföldi kiállítást, Bajára is eljött, részt vett a megnyitón és külön öröm volt számunkra a jelenléte.

– Mindketten fotóznak. Marosvásárhelyiként, a Székelyföld ismerőjeként mi volt az, amit érdemesnek tartott lencsevégre kapni, megörökíteni?

– Mindannyian, én is, a férjem is nagyvárosban születtünk, Baja, ha nem is ilyen nagy, de város, mi pedig vissza szerettünk volna jönni és kis falvakat fotózni. Az értékrend a fontos. A mai világban az értékrend felborult és azért is térünk vissza szívesen ezekre a helyekre, mert megtaláljuk a gyökereket, az értékeket, amelyek az embert nemesítik, pluszt adnak neki. Ezt a mai rohanó világban, egy nagy városban, már nem tapasztaljuk. Ott az emberek kevésbé törődnek egymással, sietnek, rohannak, állandó jellegű a stressz. Egy kis sóvidéki faluban nyugalom, emberközelség van, emberi kapcsolatok, amelyeket megőriznek.

– Sándor Nagyváradról ment el. Ugyanígy látja?

– Itt Marosvásárhelyen, vagy Nagyváradon, ahonnan én származom, évről évre változik minden, ha becsukom a szemem és képzeletben visszamegyek az időben, visszaemlékezem, tíz-húsz éve is egészen más volt a város. Ezzel szemben egy kis faluban ugyanazokat az ízeket, képeket, hangulatot találjuk meg. És fontos, hogy a fotóinkon keresztül ezeket másokhoz is eljuttassuk. Vannak még ilyenek és nem arról van szó, hogy nem kell változni a mai világban, hanem arról, hogy az alapértékeket meg kell őrizni és azokra építeni, nem pedig mindent lerombolni és teljesen újat építeni.

– Bár visszaköltöztek, mégis Baján mi az, amit feltétlenül érdemes lefotózni, mire hívnák fel az odalátogatók figyelmet?

– Baja egy különleges város, jóval kisebb, mint Marosvásárhely. Mediterrán jellegű, a városközpontja, építkezése, hangulata is különleges, ezért nem is szakítottunk teljesen Bajával és ezért is térünk sokszor vissza. Kisváros, amely még őriz valamennyit abból a múltból, amire építették a jövőt. Ha eljönnek Bajára, mindenképpen találnak a belvárosban, vagy a Sugovica parton olyan fotóznivalót, amelyet itt nem, mert itt nem annyira jellegzetes.

– Érdekes az ön útja Sándor, Nagyváradról elmegy egy kisvárosba, Bajára, onnan pedig egy székelyföldi faluba.

– Mindig azt mondom, hogy Nagyvárad is otthonom maradt és otthonom Baja is, Marosvásárhely is és Parajd is most már. Ezt a lépést azért gondoltam így, mikor felmerült Csillában, hogy jó lenne visszamenni, vagy közelében lenni a szülőföldünknek, bár nekem nem közelebb, de én azt mondtam, nem bánom, menjünk, a nyugalom nekem sokkal fontosabb, mint egy emelkedettebb életszínvonal esetleg. Tehát a nyugalom, a csend, az a hangulat, amely egy zártabb közösségben érezhető, egy nagyvárosban hiányzik.

– Csilla, hasonló háromszöget járt be: Marosvásárhelyről Bajára, onnan Parajdra.

– Itt találtunk otthonra, sikerült beilleszkedni, otthonosan érezzük magunkat, megismertük a szomszédainkat, nagyon kedves emberek. De ugyanezt elmondhatom Bajáról is, mert az is egy nagyon vendégszerető, barátságos város.

Az emberek olyanok, hogy vagy jól érzik magukat és otthon érzik magukat, vagy vannak, akik elégedetlenek bárhol, bármilyen körülmények közepette, sehol sem érzik jól magukat. Mi egy beilleszkedési folyamatnak vagyunk a részesei, de aki tud alkalmazkodni, idomulni a környzetéhez, annak nem nehézség ez.

Címlapfotó: Horosnyi Sándor fotója