Falhoz állított Bolyaiak

Sem esztétikai, sem műemlékvédelmi szempontoknak nem felel meg az, ahogyan a marosvásárhelyi Református Kollégium és a Bolyai Farkas Líceum közösen használt, és nemrég felújított udvarán áthelyezték a két világhírű matematikus, Bolyai Farkas és fia, János mellszobrait. 

Csodálatosan újjávarázsolt iskolaépület és szépen felújított belső udvar fogadja néhány hónapja a Bolyai Farkas Líceum és a Református Kollégium diákjait és tanárait. Az épületegyüttes tulajdonosa, az Erdélyi Református Egyházkerület igyekezet minden apró kis részletre odafigyelni – ez, néhány utólag korrigálható hibát leszámítva, többé-kevésbé sikerült is. Bosszantó azonban, ahogyan az illetékesek az udvaron felállított két Bolyai-szoborhoz viszonyultak. Az eredeti helyükről elköltöztetett büsztöket jó helyre, azonban rosszul állították fel, talapzatukat odatapasztva a falhoz. Míg hátulról betonfal szegélyezi a szobrokat, szemből padok vannak odanyomva az újonnan készült talapzatokhoz. Ami sem esztétikai, sem műemlékvédelmi szempontoknak nem felel meg. Arról nem is beszélve, hogy a két világhírű matematikust is a „falhoz állításnál” több tisztelet illetné.

Megvezették a művészt

A mellszobrok alkotója, Miholcsa József sokáig úgy tudta, hogy a Tornacsarnok előtti zöldövezetbe kerül az eredeti helyéről elmozdított két Bolyai. A tervezők és az építők erről egyeztettek a Marossárpatakon élő képzőművésszel, akivel egy elköltöztetési beleegyezést is aláírattak. „Még azt is kimértük, hol kapjanak helyet. Ehhez képest mást csináltak. Lényegében nem az én problémám, annak idején én kifaragtam, átadtam, magyarán levettem a gondomat a szobrokról” – mondja. Szerinte az sem gond, hogy a Bolyaiak nem a zöldövezetben kaptak helyet, mert így legalább a Sáros utcai bejárattal szemben vannak. Csakhogy Miholcsa szerint sem szerencsés megoldás két büsztöt „felragasztani” a falra. „Egy igazi szobor akkor érvényesül, amikor körbe lehet járni. Valószínűleg szükség volt a helyre, azért nyomták neki a falnak” – véli. A szobrász az új talapzattól sincs elragadtatva; míg az előző a Bolyai János geometriájának fémjelzőjére, a pszeudoszférára hasonlított, az új egy egyszerű, gránitlappal bevont betonnégyzet.

A felújítási munkálat vezetője – aki miután megtudja, milyen ügyben keressük, nem volt hajlandó nevét vállalva nyilatkozni – azt állítja, hogy a szobrász beleegyezett a két alkotás elköltöztetésébe. Amikor felemlegetjük, hogy Miholcsa valóban áldását adta, de nem arra, hogy a falhoz nyomják a szobrait, hanem a sportterem előtti zöldbe állítsák fel, a munkálatvezető hangnemet vált, és irritáltan hárítja a felelősséget. Ugyanakkor azzal a megfogalmazással sem ért egyet, hogy a szobrok fel lennének nyomva a falra. A pontosság kedvéért leírjuk: a talapzat és a fal közé egy zsilettpengét nem lehet beilleszteni, míg a fal és a Bolyaiak feje között legfeljebb tíz-tizenöt centis rés van.

A műemlékvédő sincs elragadtatva

Keresztes Géza műemlékvédelmi szakmérnök szerint a legzavaróbb a szobrok elé helyezett padok jelenléte. Nem csak azt nehezményezi, hogy néhány centire kerültek a talapzattól, azt sem érti, mi szükség van rájuk. „Ötven percen keresztül az osztályban nem ülnek eleget a gyermekek?” – teszi fel a költői kérdést. A választ kicsengetés után maga az élet adja meg: a megrendelő hiába szórta körbe az egész udvart padokkal, alig akad diák, aki helyet foglalna. A műalkotások előtt álló hét padra egyikére sem telepedett le valaki. A szobrok falhoz állítását sem találja a legszerencsésebb megoldásnak a szakember. Keresztes szerint legalább egy félméternyi, méternyi távolságot kellett volna a beton háttér és Miholcsa alkotásai között hagyni. Ha nem másért, de a hanyagul elvezetett esővíz miatt. A hó olvadásakor a csatorna nem képes felfogni a teljes vízmennyiséget, a fölösleg a kőszobrok tetejére csepeg.

Az igazgatók sem így képzelték

Portálunknak nyilatkozva Hajdú Zoltán elismerte, hogy miután az egyház és a tervező ragaszkodott az alkotások elköltöztetéséhez, a Bolyai igazgatójaként ő kérte, hogy azokat az udvarra való bejárattal szemben helyezzék, és ne a tornacsarnok elé. Mint mondja, ott nem lettek volna méltó helyen, így viszont mindenkinek a szemébe ötlik, aki belép az iskola terültére. „Csakhogy én nem a falhoz tapasztva képzeltem el. Csakhogy utána engem már senki meg nem kérdezett, mint ahogyan arról sem, hogy helyezzen padokat pár centiméterre a talapzattól, vagy nem” – kifogásolja Hajdú. Szerinte mindez a kisebbik rossz, hisz elmondása szerint az épület tulajdonosa eredetileg szobrok nélkül képzelte el a felújított udvart. Ennek ellenére az iskolaigazgató nem mond le a probléma orvoslásáról. Hajdú Zoltán is azon a véleményen van, hogy a talapzatokat valamivel előbbre kell költöztetni, az előttük lévő három padot pedig fel kell számolni.

A Református Kollégium igazgatójával folytatott beszélgetésünkből is ugyanaz derül ki, mégpedig hogy az iskola vezetőségének nem igazán volt beleszólása az udvar átrendezésébe. „Mi örülünk, hogy megkaptunk egy felújított épületet, és abban meghúzhatjuk magunkat. Mert azt is tudni kell, hogy a mai napig nincs szerződés a püspökség és a városháza között” – hívja fel a figyelmet Hajdú kollégája, Benedek Zsolt. Az egyház kicselezési próbálkozásának komoly múltja van, hiszen még Dorin Florea polgármestersége alatt kezdődött. De ez már más téma.