Sárfi N. Adrienn balatonfüredi író a Magyar Írórezidencia program legutóbbi marosvásárhelyi vendége már járt Erdélyben, Marosvásárhelyen is megfordult. Most azonban kihasználta a város kulturális kínálatát, igyekezett mindenféle programon részt venni, színházi előadásokra, koncertekre járt, ismerkedett a helyiekkel, túrázott a közelben.
Ahogy a vasarhely.ma-nak mondta, élete egyik legjobb élménye volt a Marosvásárhelyen eltöltött idő. Az alkotáshoz a Studium HUB vendéglakása is optimálisnak bizonyult, mint mondta, a város szívében egy nyugodt, csendes lakásban lakhatott, ahol minden körülmény adott volt, hogy napi rendszerességgel írjon, a készülő regényén dolgozzon, valamint az irodalmi naplót is vezesse, ahogy azt vállalta. Az Írórezidencia áprilisi vendégével a Studium HUB kávézójában beszélgettünk.
– Miért éppen Marosvásárhelyre esett a választása?
– Régebb már voltam Erdélyben és igazából nem is ezt jelöltem meg a pályázaton. Azért mert nem rég, mielőtt idejöttem volna, március közepén jöttem haza Spanyolországból. Tehát nem nagyon akartam külföldre menni, hanem inkább csak Magyarországon szerettem volna maradni, leginkább az országnak a keleti felében, Debrecen, Nyíregyháza környékén. Ezért is ezeket a városokat jelöltem be a pályázatomban. És akkor felhívott Méhes Károly, hogy esetleg nem vállalnám Marosvásárhelyt, mert oda most lehetne menni, kicsit előbb, mint ahogy én bejelöltem az időpontot, ami nekem igazán megfelelt volna és akkor elgondolkoztam egy kicsit, csodálkoztam, hogy ilyen lehetőség adódott, persze, ki nem élne ilyen lehetőséggel. Egy-két napig még kellett intéznem az otthoni dolgaimat és akkor visszahívtam Méhes Károlyt, hogy igen, jönnék ide nagyon szívesen. Végül is így kerültem ide, mondhatni véletlenül, de aztán nagy örömmel vettem ezt az akadályt, csodás volt az ide vezető út, hosszú vonatút volt, de a vonatút alatt is nagyszerű élményeim voltak és akkor megérkezve egy csodálatos helyre kerültem, mind a szállás, mind a város nagyon szép.
– Hogyan készült Marosvásárhelyre, mit tudott a városról, volt-e előre kigondolt terve?
– Nekem azt mondta Méhes Károly, hogy elvileg maradhatok egész hónapban, és akkor igyekeztem úgy intézni az otthoni dolgaimat, hogy minél több időt tudjak itt tölteni és minél előbb is igyekeztem elindulni. Minél több időt marad az ember egy helyen, annál többet megtud róla. Tehát most idejönni három-négy napra, az szerintem fölösleges.
Amikor kiderült, hogy ide jövök, akkor elkezdtem készülni. Voltam már Erdélyben, érintőlegesen itt is jártam, tudtam, hogy sok minden látnivaló van kulturálisan és természetileg is, ami engem érdekel. Egyébként azt figyeltem meg az egyéb utazásaim során, hogy minél több időt tartózkodom egy helyen, annál több mindent észreveszek, apróságokat is és annál több emberrel állok szóba és ez is gazdagítja a tapasztalatot. Régen úgy utaztam, távoli országokba is, hogy viszonylag hamar otthagytunk egy-egy helyet. Egy-két nap és rohantunk is tovább és ahogy teltek az évek, éreztem, hogy ez nem lesz jó, mert én is változom és arra van ma már szükségem, hogy lassabban utazzam és inkább több időt tölteni és több mindent észrevenni.
– A szerződésben vállalta, hogy ír, alkot, illetve naplót vezet. Milyen irodalmi mű születik, vagy született itt?
– Be kellett nyújtani egy úgynevezett munkatervet, annak függvényében, hogy mennyit tartózkodom itt, 40 és 60 ezer közötti karakter kell legyen minimálisan, hogy ezt elfogadják. Ezt már egyébként teljesítettem, tehát ezzel nincsen gond. A munkatervben le kellett írni, hogy mi is az, amit szeretnék megvalósítani és szerencsére olyan a lakás, olyan a környezet, nyugodt, békés és csendes, hogy tudok írni. Nekem ez nagy félelmem volt, mert nem voltam benne biztos, hogy odakerülök egy helyre és képes leszek-e alkotni. Merthogy milyen az a hely, azt nem tudom. De hála Istennek, hogy ezzel nincsen gond. És akkor így a naplóval is haladok, írok mindenfélét, igazából a gondolataimat, az elejétől, hogy hogy indultam el, milyen volt az út, miért épp akkor jöttem amikor és ilyesmi és persze megírom azt is, hogy min veszek részt, kivel beszélek, miről.
– Rendszeresen vezeti a naplót?
– Van egy kis jegyzetfüzetem, amibe igazából mindentfélét írok, ha eszembe jut egy hasonlat, egy történet, egy jelenet, stb. Ezt is ugyanúgy írom és akkor pár nap után előszedem a jegyzetet és akkor még ami eszembe jut és legépelem.
– És mi az az irodalmi alkotás, amin jelenleg dolgozik?
– Ezek az utóbbi útjaimat feldolgozó történetek tulajdonképpen, aminek a fő szála a Balkán. Utazásos regényeknek, vagy utazásos novelláknak hívom ezeket, ugyanúgy szerepet játszanak benne az én múltbéli eseményeim, történeteim, a megélt dolgok, különböző helyeken, az adott hely történelme. Viszonylag izgalmas, legalábbis engem szórakoztat, ha egysíkú lenne egy történet és egy bizonyos időben történne, akkor az engem eléggé untatna. Tehát szó van ezekben például a szálláshelyeimről, arról, ahogy a kapcsolatok alakulnak, ki mit mond, milyen infókat gyűjtök, történelem, természetesen, milyen például az utazás, a buszos utazás, hogy mennyire furcsa, más mint nálunk. Kitesznek az út szélén, mert a busz másfele megy, akkor át kell szállnom és egy másik út szélén állok és leintek egy másik buszt, ami arra visz, talán, amerre én mennék. Szóval érdekes világ. Minden írásban igyekszem gyakorolni az önreflexiót feltétlenül, az empátiát, amihez hozzákapcsolódik a nézőpont váltásnak a képessége, van benne képzeleti játék, van benne csomó dolog, amit én az adott helyről gondolok, van benne tapasztalat és történelem, ez mind egybe gyúrva. Ez az egyik, a Balkán, a másik pedig egy nemrégi utam, Spanyolország, ahol már sokrszor jártam, nem ez az első eset. A menkültekkel való találkozás például, ukránok, akkor orosznál laktam, találkoztam venezuelaival, stb. Megint csak egy ilyen mix, kultúra, történelem, saját élmény, gondolatok és így ezeket nyújtottam be, ezeknek a megírására törekszem. Végülis regény akarna ez lenni, de nyilván nem fejezem itt be.
– Felkészül az útjaira, de mindenre előre nem lehet felkészülni, talán ez a szép benne, hogy vannak meglepetések, váratlan fordulatok, amikor hirtelen kell dönteni. Ezek mit jelentenek, hogyan néz szembe az ilyen kihívásokkal?
– Az utazás olyan, hogy mindig van terved, mindig gondolsz valamit, hogy milyen lesz, merre, hogyan és soha nem az lesz. Tehát ezt az utazónak mindig tudni kell, ez bevésődik az évek során, hogy persze van egy terv és úgy se az lesz. És ez így jó, szép, ettől kalandos az egész, hogy mindig más. Egyébként kialakul az emberben egy ilyen megnyugvás, egy nyugalom és elfogadás, hogy nem számít, hogy mi lesz, amit én gondolok az egy dolog, aztán adja magát az élet és egy ilyen ellazultságot eredményez, azt hiszem, a legjobb szó rá, hogy nyitottá válik az ember.
– Melyek a legközelebbi tervei?
– Elsősorban az, hogy hazamegyek, otthon leszek az elkövetkező hónapokban, mert minden ilyen nyári időszakot otthon töltök és akkor igyekezni fogom befejezni, amit elkezdtem. Hogy hová mennék majd szívesen? Ősszel, októberben nagyon szívesen mennék Szicíliába, mert még sosem voltam azon a részen, de igazból nincs így előre elhatározva. Nagyon régóta tervezem már Dél-Amerikát, például, Kolumbia, Ecuador leginkább, Peru érdekel, ez a rész, de nem tudom, hogy megvalósul-e. Már idén télen is szerettem volna menni, de egyszerűen nem éreztem magamban azt a bizsergést, azt az energiát, ahhoz, hogy legyen erőm elindulni. Nagyon remélem, hogy januárban el tudok indulni, akár egyedül, akár a barátommal. Mert külön is szoktunk utazni, nagyon sokat vagyunk külön, mert ő Angliában dolgozik, én járok hozzá, de nem annyit, tehát igyekszünk megoldani az együttélést így, távkapcsolat formájában, az együtt utazást is, de egyedül is nagyon szeretek utazni.
– Marosvásárhelyen volt-e valami, ami meglepetést okozott, amire nem számított, nem is gondolt?
– A város maga nem okozott meglepetést, nagyjából tudtam, mire számíthatok, ez az eklektikus, csodás múlttal rendelkező belváros a hihetelen párhuzamos díszekkel és építészeti stílussal, ugyanúgy számítottam a szocreál stílusra, ez természetesen benne van a pakliban. Nagy meglepetés nem ért.
– Mennyire tapsztalta meg, hogy románul, magyarul, sőt még cigányul is beszélnek a városban?
– Ezt, hogy mondja, a Gábor-cigányok! Rájuk nem nagyon emlékeztem az útjaim során és ez a stílus, ez a viselkedés, az elegancia és büszkeség, az öltözet, ez tényleg meglepett. Utána olvastam és kérdeztem is Vida Gábortól, és meséltek, ami tényleg kuriózum számomra. Azt, hogy románul is beszélnek, tudtam. Beszélgettem recepciósokkal, hogy mi az összetétele a városnak, mire számítsak, nagyjából 50 százalék, valamivel kevesebb a magyar, gyakorlatilag párhuzamos társadalom létezik. Az a tapasztalatom, hogy akár magyarral, akár románnal beszéltem, kézzel-lábbal, mert sokszor angolul nem tudnak, de nem szokott probléma lenni, barátságosak, segítőkészek, nekem rossz élményem nem volt, vagy kellemetlenségem. Ugye vannak a városi cigányok is, ezt is kitanultam, részükről sem éreztem semmilyen kötekedő hajlamot, annyi, hogy egy nagyon meglepően lecsúszott réteg, az jellemző és ezt tapasztaltam a Balkánon is sajnos. Nálunk azt hiszem, ilyen már nagyon kevés helyen van Magyarországon, akik mocskos ruhában járnak, guberálnak. Ez a fajta nyomor, akárhová megyek, engem mindig megrémiszt. Nem is tudom, hogy ilyenkor mi van, ilyenkor attól fél az ember, hogy bántják, vagy attól, hogy ez a helyzet, amiben vannak, ez esetleges, ebbe születhettem volna én is, vagy kerülhetek majd oda, ki tudja, milyen világ jön, szóval mindig egy olyan félelem van bennem, a mellett, hogy sajnálom őket.
– Zárjuk pozitív gondolattal a beszélgetést. Hogyan megy haza Marosvásárhelyről? Feltöltődve?
– Úgy megyek haza, hogy életem egyik legjobb élménye volt. Elhatároztam, hogy majd szeretnék beszélni Méhes Karcsival, leadom az anyagokat és hogy ha megfelelek, akkor nagyon szívesen vállalom, ha nem most, akkor később, egy másik írórezdenciára elmenni. Van ez a pici kényszer, hogy teljesítenem kell, s akkor nem az van, mint otthon, hogy minden fontosabb, mint az írás, rohangálok, ha utazom, akkor meg azért nem tudok írni. Tehát ez egy akkora lehetőség nekem, a mellett, hogy megismertem a környezetet, az embereket és egy csomó új élményt is jelentett, ami a továbbiakban hasznos lesz.