.:: Vásárhely.ma ::.

Újabb díj ment Szovátára

Miután a gyógyfürdők közötti versenyben Szováta nyerte a A 2025-ös év desztinációja díjat, egy másik rangos versenyen a Crystal Hotel tulajdonosa a beruházásért kapott elismerést.

Az elmúlt harminc év legnagyobb HoReCa beruházásáért járó elismerést kapta Káli Zoltán, a szovátai Crystal Hotel tulajdonosa a Capital, rangos gazdasági lap által szervezett gálán. A sóvidéki kisváros vállalkozója ugyanakkor felkerült a Capital Top 100 Menedzser 2025-ös listájára is.

Káli Zoltán, a Crystal Hotel managere

Amint egy két évvel ezelőtt megjelent cikkünkben beszámoltunk róla, a Crystal Szálloda hathatós magyar állami támogatással épült az egykori fürdőtelepi távolsági buszállomás helyén. Akkor megírtuk, hogy kilenc szálloda épül a Székelyföldön, a szovátai a második, amelyet átadtak. Ezért míg egyesek örültek az újabb szovátai beruházásnak, mások a Fidesz ajándékát látták benne, és az anyaországi adófizetők pénze, valamint az egykori nyílt tér miatt sajnálkoztak. Ugyanakkor számos bírálat érte az épületet, amely korszerű vonalaival tájidegennek bizonyul a múlt század eleji arculatát őrző villasorban.

A környék sókristályairól elnevezett hotellel az volt a tulajdonos célja, hogy négycsillagos befektetésével egy új, igényesebb réteget szólítson meg, amelynek egyaránt fontos a környezet és a szolgáltatások színvonala, de ugyanakkor igényli a kiemelt odafigyelést a részletekre.

A gazdasági lap elismerése, természetszerűen örömöt váltott ki az új szálloda menedzsmentjéből. „Ez a díj egy olyan vízió és elhivatottság eredménye, amely hozzájárul ahhoz, hogy a város egyre meghatározóbb gyógyászati célponttá váljon Romániában. Hálásak vagyunk mindenkinek, aki velünk együtt építi tovább a Crystal történetét!” – fogalmazott a hotel vezetősége.

Szucher Ervin

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

104

Mi a véleménye a Hunyadi sorozatról?