Fekete Mihály bravúrja

Ez a sztori Hornyák József kolozsvári író (1920–2005) tollából származik, és az Új Élet képes hetilap 1982. október 10-i számában jelent meg, Cyrano és Roxane címmel.

Amikor Fekete Mihályt a színház meghívta, hogy jöjjön vissza, és játsszon újra Kolozsváron – a legjobb magyar Cyrano hírében állott –, ezt megelőzően a Karácsony Emmy férje, aki a színház műszaki igazgatója volt, már lekötötte őt vendégszerepelni. A Cyrano volt műsoron természetesen, egész Kolozsvár ott szorongott, és tomboló ünneplésben részesítette a színészt. De ami az előadás szünetében történt, az is beillett volna jelenetnek a darabba. Karácsony Emmynek, férje révén, szabad belépése volt a kulisszák mögé. Akkor ifjú asszony lévén öltözéke meggyszínű nagyestélyiből, ezüstcipőből s fején a kor által előírt kis színházi kalapból állott. Első szünetben hozzálépett a férje, és két szál szegfűt adott a kezébe azzal, hogy a szegfűket vigye s köszöntse vele Fekete Mihályt, s ezzel is nyerjék meg a színháznak.

Karácsony Emmy a színfalakhoz ment. Fekete Miskát őrülten ünnepelte a közönség, és ő, Cyrano maszkjában, folyton hajlongott. Karácsony Emmy lopózva közeledett, hogy mihelyt a függöny összecsapódik, a pillanatot kihasználva átadja a szegfűket. Jól számított, belépett, nyújtotta a virágot, Fekete Mihály pedig a szerepét élve, cyranós mozdulattal azonnal letérdepelt, s meglengette kalapját. Ebben a pillanatban szétnyílt a függöny: ő állt a színpadon, Cyrano fejet hajtva előtte térdepelt. Karácsony Emmy ki akart ugyan menekülni, de Fekete Mihály annyira fogta a kezét, hogy nem tudott elindulni.

Cyrano-kézcsók következett. Mi sem nyilvánvalóbb: a jelenetet vastaps zárta. Másnap megjelentek az újságok, és mindegyikben le volt írva ez a nyíltszíni taps.

*

Történt ez kilencszázharminc telén. Vannak emberek, akik korszakokat visznek magukon, és ezeket az embereket nagyon nehéz követni. Fekete Mihályt is sok megnemértés vette közre. De mindezek ellenére lovag maradt. Az az ember volt, aki a lelkében tartott annyi melegséget, s akárhogy igyekezett, nem tudta szétherdálni. A bókot is olyan meggyőződéssel mondta, az ember képes volt azonnal elhinni.

Ahova kávézni járt, amikor vitte a gyászkocsi, a cukrászlányok kiszaladtak a járda szélére és zokogtak.