Beszélgetés Kiss Dénessel, a Kultúrpresszó szerkesztőjével

Szerintem a kultúra a legmerészebb istentisztelet

– A Marosvásárhelyi Rádió honlapján, a Kultúrpresszó műsor ismertetőjében, úgy fogalmazol: „ Kell egy kis emelkedettség is, idealizmus, felhőbámulás a hétköznapokba. A szellem gyakran a kultúrában lakik. Egy jó színházban, könyvben, zenében, alkotásban…”    Ez az idealizmus, felhőbámulás vezérelt a Marosvásárhelyi Rádióhoz, amikor 1990 őszén a Bolyai Farkas Elméleti Líceumi tanárságot kiegészítetted, majd lecserélted a riporterségre?

– Nem, kezdetben, huszonhat évesen az eszmék és a tenniakarás vezérelt engem is. Épp lemondtam a magyarországi kitelepülésről, és itthon a sors megnyitotta a kapukat. Megtapasztalhattam, hogy fiatalokat tanítani és nevelni a legszebb, de olykor a leghálátlanabb hivatás. Izgalmasabbra, kiszámíthatatlanabbra vágytam. Utazni, vadidegen, különféle emberekkel kapcsolatot teremteni, részese lenni a világuknak, beavatódni. A talált kincseket megosztani. Aztán befogtak hírszerkesztőnek jó tíz évre. A legfontosabb munka, de a hatalom mindig a híreken és a hírcímeken keresztül manipulál. Nem bírta a gyomrom. Aztán sokféle műsort találtam ki: zöld tudatú Nefelejcs!, hagyományápoló Élő Muzsika, spirituális Másvilág, értékföltáró Benézünk hozzátok. Értékelték, támogatták. Imádtam, a rádiózás lett az életem. Álomszép, kis kincses szigetek voltak ezek, de legtöbbször átjáró pallók nélkül. Aztán egyszer összeállt a kép, a kultúra az a víz és az a felhő, amely ezeket összefogja és belengi. Ekkor hívtam életre 11 évvel ezelőtt a Kultúrpresszót, amelyet a lelkes Kányádi Orsival építettünk föl. Aztán a sors beleköpött a levesembe, így az idén nyugdíjba készülök, hogy teljes legyen a kép.

– Közel 35 éve dolgozol a rádiónál. Szerkeszted és vezeted heti öt alkalommal a Kultúrpresszó című műsort. Keresed „a szépet, a jót, a felemelőt” vagy éppenséggel azt a „csúnya tükröt”? Hogy érzed, hosszú évek után, megtaláltad? Mit rejtegetett, mit jelent számodra ez a szüntelen keresés?

– Igen, a kultúra tálcán kínálja a szépet, a jót, a felemelőt vagy éppenséggel a csúnya tükröt. Mindez egyszerre benne tud lenni egy jó színházban, filmben, könyvben. Az Élet legnagyobb kérdései, az ember legvalóbb természete, a szellem legizgalmasabb megnyilatkozásai és a lélek legspirituálisabb vágyódásai a kultúrában szembejönnek. Én magam is meg-megtalálom, megemelkedem, aztán visszacsúszok a hétköznapi önmagamba.

– Kiengedted „a szellemet a palackból?” Milyen ez a szellem, amit képviselsz, amiben hiszel, amit magadénak vallasz?

– Kétségtelen, hogy a szellem a kultúrában lakik. Akinek nem elég a sajátja, többre, másabbra vágyik, ott megtalálja, csak keresse kitartóan és jó helyen. Amit én képviselek, hogy már nem hiszem, hogy nálam van az igazság. Nyitottságot, sokszínűséget képviselek, amit a kultúrából közvetítek. Látom nap mint nap, milyen sokan, túltanult, megmondó emberek hirdetik a saját igazságukat, veszik el és zúzzák össze a másokét. Frusztrált, be nem teljesült életek, modern inkvizítorok. Ezt tanultam, hogy megnézem, ki mondja, milyen életű mondja a nagy igazságokat. ,,Az idő igaz, és megmondja, mi nem az.” Abban hiszek, hogy szerintem a kultúra a legmerészebb istentisztelet. Csak meg kell találni a megfelelő szentélyt. Én az istenit ott találtam meg.

– Fáradhatatlanul, mély elkötelezettséggel, igazi hivatástudattal dolgozol. Jóformán minden kulturális – művelődési eseményen, rendezvényen jelen voltál, jelen vagy, legyen az színházi előadás, könyvbemutató, nemzetközi könyvvásár, képzőművészeti kiállítás, Vásárhelyi Forgatag, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Honnan ered ez a vonzalom a kultúra, az alkotás iránt?

– Ezt már részben megválaszoltam. Fejlődésem útja, íve ez. Nem örököltem, felfedeztem magamnak. És, mint a gyermek a játékait, másnak is szeretné megmutatni.

– Három gyereked van. Ha jól tudom, ők is örökölték a művészi, alkotói szenvedélyt.

– Mindhárom gyermekem a színház bűvkörébe került. Ez a legélőbb művészet, amit csinálni is akarnak, nemcsak fogyasztani. Az egyik fiam Kolozsvárott színész, a másik színművészetis diák Vásárhelyen, a lányom pedig dramaturgiát tanul Budapesten. A feleségem pedig orvosként irodalmi lapokban publikál. Semmi esélyem valami okosat mondani nekik, ezért inkább betonozásról, falállításról, szigetelésről, térrendezésről szövegelek nekik.

– Milyen üzenetet szeretnél átadni még a hallgatóknak? Esetleg, amit eddig még nem mondhattál el.

– Ne hagyják, hogy bármit megetessenek velük, és segítsenek egy színes, sokrétű, színvonalas műsorfolyam fenntartásában. A kultúrától pedig azt várom, nehogy ideológiák játékszerévé váljon mifelénk is, és ne kezdjen el nevelgetni.