Az „Emigránsok” már az első perctől kezdve ismerős életérzést sugall, az önáltatás „csakazértis” pozitív erejét, mely segít a minket körülvevő világban megmaradni saját gondolatokat és életérzéseket ápoló egyéniségnek, szabad véleményt alkotó kis embernek. Az viszont fájón érint, mikor a másik énem az önáltatást kegyetlen módon leleplezi a valóságos létemet megkérdőjelezve.
A két névtelen véglet-ember- AA és XX- úgy segíti és kritizálja egymást, hogy fokozatosan rájövünk, hogy azért van szükségük arra, hogy egy pincelakásban éljenek valahol a nagyvilágban messze az otthonuktól, mert csak így lehetnek egymás tükrei, így találhatnak magukra és el tudják viselni a reménytelen jövőt, mely esetleg csak még több tudással és életbölcsességgel kecsegtet.
A két egymástól fényévnyire különböző karakter a szociális végleteket jeleníti meg: a munkás és az őt lenéző és kritizáló értelmiségi. Ez csak a darab elején tűnik egyértelműnek, de fokozatosan kiderül, hogy szükségük van egymásra az élet nagy kérdéseinek felfogásában és elviselésekor.
Az egymás megértéséhez vajon tényleg szükséges a közös zárka, ami lehetetlenné teszi a közömbösséget és a kölcsönös segítség megvonását? Ez is csak egyfajta emigrációban megvalósítható?
Természetesen a valóságos emigráció aktuálisabb, mint valaha, még ha más történelmi kontextusban is, mint a darab megírásának idején. Míg XX-t feleség és két gyermek várja, akiknek nagy házat és még nagyobbat szeretne építeni, még akkor is, ha rámegy az egészsége, addig AA a gondolatait és életművét szeretné megírni, amolyan világmegváltó filozófusként, aki rájött az élet értelmére, vagy értelmetlenségére.
A lerobbant pincelakásban potom áron élő kényszer- páros ugyanakkor emlékeztet a faluról városba (XX), vagy egy ismeretlen városba (AA) „átmenetileg” költözött szobatársakra, akik soha nem fogják otthagyni ezt a méltatlan helyet, ahova önmagukat száműzték az elérhetetlen álmaik megvalósításának reményében.
AA: Bogdán Zsolt
XX: Szarvas József
Díszlet, jelmez: Takács Tímea
Zene- és fénytechnika: Incze Róbert
Rendezte: Török Viola