Mi a karácsony?

Jó másfél évtizede az akkori budapesti református püspök egy tévéinterjúban így fogalmazott: a karácsonyi esemény Isten megtestesülése, testet öltése, ami latin eredetű szóval az inkarnáció, és ebből lett később a magyar karácsony szó. Sosem tudtam meg, helyes-e ez a püspöki titokfejtegetés, de nekem tetszik, s évente egyszer így is élem meg azóta.

Negyven évig református lelkipásztorként szolgáltam, s így legalább kétszázszor prédikáltam a Betlehemben megtörtént eseményről, mondhatom azt is, a bibliai történetek közül ezt ismerem legjobban, mégis úgy állok ma is előtte, mint egy megfejthetetlen, szent titok előtt. Mondták/mondjuk, az igazi nagy események elfogadásához hit kell, mondom én: nagyon erős hit, mert a bibliai Zsidókhoz írt könyv megfogalmazása szerint a hit „a nem látható dolgok létéről való meggyőződés”.

Mekkora hit volt a mai napig szimpatikus betlehemi pásztorokban, akik az egynapos, kézzel fogható – és talán hangosan síró – kisgyermekben Istent láttak. Milyen nagy hitük volt a keleti bölcseknek, akik valahonnan – gyermeki képzeletünk szerint nagyon messziről – elmentek Istent köszönteni egy Isten háta mögötti falu istállójában. Nem véletlen, hogy idővel József Attila és mások királyokká koronázták őket. Mekkora hit volt szüleimben, akik életük egyszerűségében és megpróbáltatásaik között úgy vigyáztak arra, hogy egyetlen fiúkhoz angyal jöjjön, és én boldog gyermekkoromban tudjam elhinni – Isten Fia Pókában is megszületett. Ne kérdezze tőlem senki, hogy lehetséges ez, mert nem szeretném a karácsony örök csodáját, életben tartó hitét és titkát elveszíteni.

Megéltem már legalább hetven karácsonyt, voltam angyalváró boldog gyermek, aztán „angyalsegítő” édesapa, majd büszke tekintetű nagyapa, de ma sem tudom kézzel foghatóan, egész aprólékosan elmondani, mi is történt akkor Betlehemben, csak azt tudom, hogy a testetlen Isten testben sírt fel egy betlehemi jászolban, és azóta ez az ünnep egy érthetetlen titokban él tovább, tovább…