Kedd estig licitálhatnak különböző magyar sportolók mezére vagy labdájára azok, akik támogatni szeretnék kézműves munkájukban azt nyolc marosvásárhelyi Down-szindromás és kerekesszékes fiatalt, akiket a Kulcs Egyesület foglalkoztat.
Nyolc Down-szindrómás és kerekesszékes ifjú megsegítésére vállalkozik az Érted Egyesület csapata. Az ünnepekre készülődve és a tavalyi jótékonysági árverés sikerén felbuzdulva, a civil kezdeményezők úgy döntöttek, hogy idén is megszervezik a karitatív eseményt. Az általuk támogatott projekt a marosvásárhelyi Kulcs Szociálpedagógusok Egyesülete három éve működtetett kerámiázó csoport, amelyet sajátos nevelési igényű fiatalok részére hoztak létre. Ennek célja, hogy a hátrányos helyzetű ifjak minél több folyamatot önállóan végezhessenek. A heti találkozókat tevékenységet egy gyógypedagógus és egy szociálpedagógus vezeti. „Évek óta működik ez a csoport; előbb közösen főztünk, aztán a világjárvány beállta után áttértünk a kerámiázására. Ma már annyira megügyesedtek a fiataljaink, hogy a támogatóink is rácsodálkoztak. Egy-egy tárgy elkészítése után óriási a sikerélményük, gyakran azzal térnek vissza, hogy elajándékozták, és még egy darabot rendeltek tőlük” – újságolta el portálunknak Vargancsik Iringó, a Kulcs Egyesület elnöke.
A múlt évhez képest az Érted újdonsága, hogy ezúttal nemcsak erdélyi sportolók és sportcsapatok karolták fel a kezdeményezést, hanem a visszavonuló Kapás Boglárka, olimpiai bronzérmes, világbajnok és hétszeres Európa-bajnok magyar úszónő, valamint a magyar labdarúgó-válogatott is.
Az árverés menete
A szabályzat értelmében 8 különböző, limitált és aláírt tárgyra lehet licitálni, ezek a következők:
A magyar labdarúgó-válogatott hivatalos, játékosok és Marco Rossi szövetségi kapitány által aláírt meze
Kapás Boglárka, olimpiai bronzérmes, világbajnok és hétszeres Európa-bajnok magyar úszónő aláírt pólója
Gór-Nagy Miklós, világbajnok magyar vízilabdázó által aláírt labda
A Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapat eredeti meze a csapat tagjainak aláírásával
A Marosvásárhelyi SE férfi labdarúgócsapat eredeti meze a csapat tagjainak aláírásával
Az FK Csíkszereda női labdarúgócsapatának eredeti meze a csapat tagjainak aláírásával
Az FK Csíkszereda férfi labdarúgócsapatának eredeti meze a csapat tagjainak aláírásával
A Debreceni VSC férfi felnőttcsapat meze, aláírás nélkül
Az árverés szabályai
A szervezők arra kérik az árverésen résztvevőket, hogy tartsák tiszteletben a licitáló társaikat, mellőzzétek a nem odaillő kommenteket a képek alatt. Ugyanakkor felhívják a figyelmet, hogy csak olyan személy licitáljon, aki teljesíteni tudja vállalását.
Az árverés december 23., este 8 óráig tart. Az indulóösszeg mezenként 150 lej, a magyar labdarúgó-válogatott mez esetében 500 lej. A licitlépés minimum 20 lej.
Licitálni kommentben lehetséges az eredeti posztnál (nem megosztott posztnál), az ajánlott összeg beírásával. A tavaly több mint 2.500 lejt sikerült összegyűjteni, amivel a Kulcs pótolta a megyei önkormányzat által a második félévre nyújtott támogatását.
A nyertesekkel az árverés lezárta után a szervezők felveszik a kapcsolatot. Bővebb információkért kattintsanak az Érted vagy a Kulcs Facebook-oldalára.