Antal ErikaAz idén két alkalommal is volt szerencsém a Magyar Zene Házában járni. Mind a kétszer megnéztem az alapkiállítást, és voltam a Hangdómban is, ahol különböző művészek ihlette fényjátékot láthattam.
Azért (is) szeretek Budapestre járni, mert mindig van valami újdonság, látnivaló, a múzeumok újabb és újabb kiállításokkal várják az érdeklődőket, nem is szólva a színházi előadásokról, koncertekről. Az idén többször is megfordultam Budapesten, sok mindent láttam, ezek közül most a Magyar Zene Házára szeretném felhívni a figyelmet.
A Városligetben található, a természeti környezetbe teljesen illeszkedő Magyar Zene Házát Sou Fujimoto japán építész tervezte, aki azt vallja, hogy az építészet és a természet összefonódik és ezt a filozófiát valósította meg, amikor megálmodta az üvegfalú teret, ahol a koncerttemekbe beszűrődik a természetes fény.
Érdemes kívűl-belül körbejárni és megcsodálni a különleges építményt, amelyben mindig az volt az érzésem, hogy süt a nap, akkor is, ha kint éppen novemberi borongós idő uralkodott.
Az alapkiállítással érdemes kezdeni a látogatást, amely egy egyedi zenei tárlat, a zene történetének legfontosabb állomásait mutatja be európai, illetve magyar fókusszal. Az ősi ritmusoktól elindulva egészen a 21. századig az élet körforgásán keresztül meséli el a zene jelentőségét, végighalad a legfontosabb zenetörténeti fordulópontokon, kiemelve egy-egy ikonikus alkotót.
Minden látogató kap egy fülhallgatót, amelyből éppen azt a magyarázatot hallja, ami előtt áll, legyen az egy tárgy, egy kép, egy hangszer, térkép, bútordarab. Így a természet hangjatól kezdve, az ősi ritmusokon át, a rokon népek zenéjén keresztül jutunk el olyan hangszerekig, amelyeket ma már meghaladott a kor, egészen a kortárs zenei felszerelésekig és hangzásokig. Közben hallgathatjuk a templomokban felcsendülő gregorián zenét, vagy Bach, Mozart, Liszt szerzeményeket, de a bécsi báltermek hangulatát is átélhetjük.
Számomra nagy meglepetést jelentett a Hangdóm. El sem tudtam képzelni addig, amíg nem léptem be, hogy milyen.
Egy kerek terembe mentünk be, ahol babzsákokra lehetett kényelembe helyezkedni, ülni vagy feküdni és úgy nézni a kupola alakú vetítővásznon megjelenő képeket és hallgatni a hozzá illő zenét. Az egyik ilyen ,,kiállítás”, vagy akár mozinak is nevezhetnénk, Csontváry Kotszka Tivadar néhány közismert festményét mutatta be, úgy, hogy miután felismertük a képet, a színek és formák elmozdultak, összemosódtak és egy-egy újabb festmény jelent meg a vásznon.
Egy másik, hasonló vetítés Pierre-Auguste Renoir francia impresszionista festőművész alkotásait mutatta be, míg egy harmadik alkalommal a Zsolnay porcelán színei ihlette fényjátékot láthattam.
A Magyar Zene Házába érdemes még az odautazásunk előtt online ,,benézni”, érdeklődni, hogy milyen programok vannak, mikorra lehet jegyet váltani. A honlapon jól lehet tájékozódni és jegyet vásárolni.
Szeptemberi látogatásomkor négy kiállítást néztünk meg egy nap alatt, eleve úgy időzítve a belépőket, hogy mindenhová jussunk el sietség nélkül. A kiválasztott időpontot be kell tartani, tehát sem hamarabb, sem később nem léphetünk be az általunk kinézett és lefoglalt helyszínekre.
Nekünk két-két esemény között arra is maradt időnk, hogy az emeleten igyunk egy kávét és elfogyasszunk egy süteményt. Az üvegfalú kávézóból kiláttunk a Városliget sétányaira, az éppen sárguló lombozatú fákra, ami egy külön élményt jelentett.
