.:: Vásárhely.ma ::.

Kolumbán Vilmos József  az Erdélyi Református Egyházkerület 47. püspöke

Az Erdélyi Református Egyházkerület választói közgyűlése dr. Kolumbán Vilmos Józsefet, választotta püspökének a következő hat éves ciklusra.

A 126 szavazattal rendelkező küldött közül 121 volt jelen a kolozsvári Bethlen Kata Diakóniai Központban megtartott közgyűlésen, amelyen dr. Kolumbán Vilmos József teológiai tanárt, volt egyházkerületi főjegyzőt választották meg az Erdélyi Református Egyházkerület 47. püspökének. Beiktatását 2025. február 1-jén 12 órától tartják Kolozsváron, a Farkas utcai református templomban.

Az eredményhirdetés után Kolumbán Vilmos József megválasztott püspök beszédében köszönetet mondott elődeinek, akik az anyaszentegyházért és a közösségért az elmúlt években sokat tettek. „Nagyszerű időknek voltunk tanúi, történelmi időknek, hiszen emberemlékezet óta nem újult meg és épült ennyi templom, gyülekezeti ház, óvoda, iskola, egyetem, bölcsőde, mint az elmúlt 6-12 évben. Hálásaknak kell lennünk mindazoknak, akik ezt lehetővé tették” – mondta. Ugyanakkor külön köszönetét fejezte ki elődjének, Kató Béla püspöknek a munkájáért. Kolumbán Vilmos József biztosította a közgyűlést, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy a neki szentelt bizalomnak eleget tegyen.

Kató Béla püspök így fogalmazott: „Az elmúlt 12 év legboldogabb napja a mai számomra. Le lehet tenni a szolgálatot, hiszen van püspök és vannak egyházkerületi vezetők. Ennél nagyobb öröm kell-e valakinek, hogy ezt megélhette?” Az eredmény azt is bizonyítja, hogy megvolt a bizalom, a közgyűlés hitte, hogy jó úton megy az egyház tovább, és együtt sok mindenre képesek. „Egy sziget vagyunk mi ebben a nehéz világban: a békesség, a közös cél irányába való elindulásnak a szigete. Ezt meg kell őrizni, amit úgy tehettek meg, ha bíztok azokban, akik előttünk mennek” – zárta beszédét Kató Béla.

Kató Béla kibúcsúzó istentisztelete december 14-én, szombaton déli 12 órakor lesz a kolozsvári Farkas utcai templomban. Az ünnepségen jelen lesz és beszédet mond dr. Kövér László, az Magyar Országgyűlés elnöke, valamint Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke is.

Az Erdélyi Református Egyházkerület közleménye szerint a közgyűlés Szegedi László Tamás brassói lelkipásztort választotta meg egyházkerületi főjegyzőnek, Jakab István udvarfalvi lelkipásztort pedig missziói előadónak. A következő 6 éves mandátum alatt Ambrus Attila, Tőkés Zsolt és Rácz Levente látják el a főgondnoki tisztséget.

 

Kolumbán Vilmos József 1974-ben született Baróton. Iskoláit szülővárosában, majd a Kolozsvári Református Kollégiumban végezte. 1993-ban felvételt nyert az Egyetemi Fokú Egységes Protestáns Teológiai Intézetbe. 1999-ben szerezte meg a Második Lelkészképesítő oklevelét. Doktori oklevelet a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen szerzett 2005-ben. 1998–2000 között a Bölöni Református Egyházközség helyettes segédlelkésze, 1999-től az Egyetemi Fokú Egységes Protestáns Teológiai Intézetben oktat, amelynek 2020-tól rektora is volt két éven keresztül. 2022-ben választották meg az Erdélyi Református Egyházkerület Marosvásárhelyen tartott közgyűlésén főjegyzővé.

Fotók: Kiss Gábor, forrás: Erdélyi Református Egyházkerület Facebook oldala

Kulcsár Andrea

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

73

Kinek kedvez a választási folyamat újrakezdése?