Mivel a jövő vasárnap a két rossz közül kell választani, Kelemen Hunor a kisebbik rosszat ajánlja az RMDSZ szavazóinak: voksukkal támogassák Elena Lasconit.
„December 1-jén győztek a magyarok! Mindannyian megértettük, hogy a magyarellenes erőkkel egyféleképpen lehet szembeszállni: sok magyar szavazattal. Nem sopánkodtunk, nem az interneten háborúztunk, hanem szavazattal védtük a közösségünket. Köszönöm még egyszer az összefogást, a szolidaritást és a felelősségvállalást!” – kezdte kolozsvári sajtótájékoztatóját Kelemen Hunor szövetségi elnök. Kelemen Hunor elmondta: az RMDSZ 6,4 százalékkal, 590 ezer szavazattal erős képviselete lesz a magyaroknak Bukarestben. 21 képviselővel és 10 szenátorral.
„Az eredményekből az látszik sajnos, hogy a magyarellenes erők megháromszorozták az erejüket. A mi feladatunk, hogy felvegyük velük a harcot, és megvédjük a közösségünket. Mindenhol és mindenkor. Az RMDSZ soha nem támogatott magyarellenes politikusokat” – hangsúlyozta a párt vezetője. Kelemen emlékeztetett, hogy így volt ez 2000-ben, amikor a szövetség Corneliu Vadim Tudor ellenében Iliescut támogatta. Ezelőtt tíz esztendővel, 2014-ben Victor Ponta az elnökválasztás második fordulója előtt szövetkezett a Nagy Románia Párttal, így az RMDSZ nem tudta támogatni őt, de Klaus Iohannist sem. „A Szövetségi Állandó Tanács (SzÁT) hétfői ülésén ezért döntöttünk arról, hogy magyarellenes jelöltet most sem tudunk és nem fogunk támogatni a második fordulóban. Călin Georgescut támogatja az AUR, Șoșoacă pártja, az SOS és a POT. Ezek a pártok ugyanabból a magyarellenes törzsből nőttek ki. Nem tudunk támogatni olyan jelöltet, aki magyarellenesekkel szövetkezik, aki legionárius ideológiát képvisel – egy olyan sötét eszmét, amely szerint az etnikai kisebbségeknek nincs helye az országban. Képzeljük el azt a helyzetet, hogy Georgescu az elnök és Șoșoacă a miniszterelnök” – hívta fel a figyelmet Kelemen Hunor. Aki emlékeztetett: Georgescu ismételgethet tetszetős mondatokat, ez viszont ne tévesszen meg senkit: ő magyarellenes.
„Most azt kérem azoktól, akik bíznak bennem, hogy szívleljék meg, fogadják el a javaslatomat: vasárnap, ha már jó választásunk nincs, válasszuk a kisebbik rosszat.
Elena Lasconival sok mindenben nem értünk egyet, sok mindent föl lehet róni neki – én magam is bíráltam a kampányban. De most többről van szó: a magyarelleneseket semmiképpen nem engedhetjük hatalomhoz jutni. Kérem, hogy vegyék ezt figyelembe december 8-án. És emlékezzünk arra, amit mi, magyarok jól tudunk: a legjobb védekezés a szavazás” – javasolta az RMDSZ országos elnöke.