Lengyel ErikaA nyár elején a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) Gyergyószárhegyen szervezett riporttábort, amelyre engem is meghívtak. Valamikor, fiatal koromban egyszer megfordultam Gyergyószárhegyen, valójában sok érdekfeszítő emlék nem maradt meg arról az eseményről, úgy éreztem, simán tudok élni anélkül is, ha többé soha nem térek oda vissza.
A Gondviselés természetesen ebben a kérdésben is tartogatott számomra egy kis meglepetést, másnak nem is tulajdoníthattam azt, hogy a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) Gyergyószárhegyre szervezett riporttáborát, amelyre kora nyáron engem is meghívtak.
Szárhegyi büszkeség
Mivel több mint másfél évtizedig Bukarestben éltem, távol az erdélyi településektől, alapos dokumentálásra volt szükség ahhoz, hogy képbe kerüljek Szárheggyel kapcsolatosan. Fogalmam sem volt eddig, és csak a könyv megjelenése után sikerült nagy nehezen képbe kerülnöm és megértenem például a politikai viszonyokat, idén ettem először a híres szárhegyi káposztából, elvarázsoló volt a szárhegyi kastélyban vagy a kolostor felé tett séta és legalább annyira felfrissítő volt a güdüci kirándulás is, amikor belehallgatózhattam egy kolléga interjújába, amint Vizoli Ibolyát faggatta a gyógynövények hatásáról, erejéről.
A gyergyószárhegyi káposzta levédésének történetét egy másik kolléganőm írta meg a Lukács Gézával készített interjú alapján, ebből az írásból derül ki többek között a savanyúkáposzta receptje is.
Nos, ez csak töredék a Szárhegy. Az idő(m)érték vonzásában című kötetből, amelyet november 8-án mutattunk be a szárhegyi interjúalanyok jelenlétében. Jelen voltak azok, akik élettel, emlékekkel, tartalommal töltötték meg a könyv hasábjait, akik most már számomra is közelebb hozták ezt a települést.
Nekem a helyi polgármesterrel, Danguly Ervinnel kellett interjút készítenem, majd ez alapján riportot írnom a település önkormányzati tevékenységéről, a fejlesztésekről, az oktatásról meg a jövőről, de a szárhegyi sajátos büszkeségről, amelyet mint utólag kiderült, minden helybéli vall.
Hazatérve, eltettem a besarvalt szárhegyi káposztát tormával, kaporral, csomborral és sóval, kíváncsian várom, hogy mi lesz belőle.
Ami pedig a könyvet illeti, úgy értettem, hogy januárban mutatják be Marsovásárhelyen – azt hiszem hét vagy nyolc vásárhelyi szerző is hozzájárult a könyv megjelenéséhez, de már a hétvégi könyvvásáron is lehetett vásárolni.
Kíváncsian várom ezt a rendezvényt is, addig is még élénken élnek bennem a szárhegyi emlékek, most már biztosan más jelentősége lesz számomra ennek a településnek, mindig szívesen fogok visszatérni ide.
Kulcsár Andrea
