.:: Vásárhely.ma ::.

1956 üzenete: kiállni a szabadságért

A Marosvásárhelyi Keresztelő Szent János Plébánia udvarára hívta az 1956-os eseményekre megemlékezni kívánó marosvásárhelyieket a városi RMDSZ szervezete 2024 október 23-án. A szabadtéri ökumenikus istentiszteleten Papp Noémi evangélikus lelkész igét olvasott, majd Péter Arthur főesperes, katolikus plébános szólt az egybegyűltekhez: beszédében azt hangsúlyozta, hogy nem csak szóban, vagy gondolatban, hanem cselekedeteinkkel is vállalnunk kell magyarságunkat. Az istentiszteleten Henter György református, majd Kecskés Csaba unitárius lelkész imádkozott és mondott áldást.

Ezt követően a megemlékezők égő fáklyákkal és csendőri kísérettel vonultak a marosvásárhelyi vár irányába. A Vártemplom udvarán áll ugyanis az 1956-os események hősei tiszteletére állított kopjafa, ahol ünnepi beszédek, illetve megemlékező szavak hangzottak el. Kovács Mihály Levente, az RMDSZ Marosvásárhelyi Szervezetének elnöke felszólalásában a szabadság fontosságát hangsúlyozta, illetve szólt arról is, hogy az 1956-os forradalom ma is élő valóság, hiszen akkori esemélyek résztvevői közül vannak olyanok, akik ma is köztünk élnek.

Gáll Hajnalka csíkszeredai konzul úgy értékelte, hogy ez a nap a szabadság, a bátorság, a nemzeti összefogás szimbóluma. „A szabadság iránti vágy ma is fontos, az áldozatuk arra tanít, hogy ne adjuk fel a szabadság és méltóság iránti vágyunkat. Merítsünk erőt ’56 szellemiségéből!” Kelemen Kálmán, aki röpiratok csempészése miatt évekig raboskodott a szamosújvári börtönben, a kopjafa mellett elmondta: “a börtönben visszakaptam a hitem”. Hangsúlyozta: fontosnak tartaná, hogy a mai fiatalok is minél többet megtudjanak az ’56-os eseményekről, hogy megértsék, milyen fontos kiállni a szabadságért. A megemlékezés utolsó mozzanataként politikusok, civil szervezetek egyházak képviselői helyezték el az emlékezés koszorúit, virágait a Vártemplom udvarán felállított kopjafánál.

Fotók: RMDSZ Marosvásárhely Facebook oldala

Kulcsár Andrea

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

155

Milyennek tartja az intelligens stoplámpák működését?