.:: Vásárhely.ma ::.

Kezdődik a lomtalanítás Marosvásárhelyen

A Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala által mehgirdetett őszi lomtalanítási akció során, akárcsak tavaly, ezúttal is gyűjtőpontokban elhelyezett konténerekbe kell szállítaniuk a nagyméretű hulladékot a lakosoknak. Tilos viszont mérgező, vagy építkezési hulladékot tenni a tárolókba, amelyeket kamerák figyelnek majd folyamatosan.

Hétfőtől szerdáig, azaz október 7-9. között a 2. zóna, vagyis a November 7, Kosárdomb, Somostető és a Maurer lakótelep területén helyeznek el összesen nyolc speciális konténert a következő gyűjtőpontokban:

– 1989 december 22. sugárút, az UNIC útkereszteződésnél,

– Bükkös utca és a Székely Vértanúk kereszteződésénél,

– Gheorghe Marinescu utca, a Mihai Eminescu ház előtti parkolóban,

– Nyár utca, a temető mellett,

– Victor Babeș utca, a katonai egység épülete melletti parkoló,

– I.Mihály király utca, a Köztársaság utcai park mellett,

– Diófa és a Munkás utcák kereszteződésénél,

– Raktár utca, a volt cukorgyár előtti parkoló (a Maurer negyeddel szemben).

Ezekbe a konténerekbe olyan nagyméretű hulladékokat, például bútorokat, háztartási gépeket, matracokat, síléceket lehet elhelyezni, amelyeket a szokásos hulladékgyűjtés során nem tudnak elszállítani. Szigorúan tilos viszont a nagyméretű hulladékot mérgező anyagokkal vagy más nem veszélyes, de például újrahasznosítható hulladékkal keverni. A lomtalanítás során ugyanakkor nem gyűjtenek építési hulladékot: beton törmeléket, csempét, téglát, gipszkartont, vagy egyéb bontásból származó anyagokat.

A kijelölt helyszíneken videokamerák vannak felszerelve, ezért a bírságokat a vonatkozó törvénynek megfelelően alkalmazzák majd azok esetében, akik nem tartják be a szabályokat – olvasható a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal közleményében.

A lomtalanítással kapcsolatban további információkat a Polaris diszpécserközpont – Urban Group Environment 0733.002.072 – es telefonszámán lehet igényelni.

Kulcsár Andrea

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

95

Milyennek tartja az intelligens stoplámpák működését?