.:: Vásárhely.ma ::.

Novák, Csép és Vass tűnik biztos befutónak

Maros megyéből a felsőházba Novák Levente, az alsóba Csép Andrea és Vass Levente tűnik biztos befutónak a csütörtök délutáni rangsoroló ülés után. Továbbá esélyes lehet Császár Károly (szenátus) és Kolcsár Károly (képviselőház) is.

Rendkívül szorosra és érdekesre sikeredett a Maros megyei parlamenti képviselőjelöltek csütörtöki rangsorolása. A Területi Képviselők Tanácsának (TKT) ülésén a szavazatok nyomán az alsóházi tisztségért induló eddigi két honatya, Csép Andrea és Kocsis Károly közé „beékelődött” a sokak számára ellenzékinek számító Vass Levente. Az első körben Csép és Vass egyaránt 55 szavazatot szerzett, míg Kolcsár eggyel kevesebbet, 54-et. A második fordulóban Csép Andrea gyűjtötte be a voksok zömét, 37–31-re nyert, de Vass – amennyiben a Szövetségi Állandó Tanács, majd az SZKT nem írja fölül a sorrendet – négy év kihagyás után visszatérhet az országgyűlésbe. Kolcsár helyzete kérdéses, hiszen a 3. hely valószínűleg egy szórványmegye jelöltjét fogja illetni.

A további sorrend nem hozott meglepetést: 4. Barabási Antal Szabolcs, 5. Fodor Sándor József, 6. Birtalan István, 7. Labancz Dávid. Kovács Mihály Levente, akárcsak négy évvel ezelőtt, ezúttal is az utolsó pillanatban visszalépett. Az RMDSZ marosvásárhelyi elnöke, aki a nyár elején bejutott a vásárhelyi önkormányzatba, jó eséllyel az egyik alpolgármesteri szék várományosa.

A felsőházi listára mindössze ketten iratkoztak: a megyei szervezet új ügyvezető elnöke, Novák Levente végzett az első helyen, a harmadik mandátumára készülő Császár Károlynak ezúttal be kellett érnie a második pozícióval.

Szucher Ervin

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

95

Milyennek tartja az intelligens stoplámpák működését?