.:: Vásárhely.ma ::.

A népi mesterségeket ünnepelték

Második alkalommal szervezték meg Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepét. A hétvégi eseményen 24 kézműves egyesület volt jelen 109 kézművessel.

Még az időjárás is kedvezett a szervezőknek, a népi mestereknek, kézműveseknek és nem utolsósorban a várat megtöltő marosvásárhelyieknek a hétvégi Erdélyi Mesterségek Ünnepén, ahol rengeteg program közül választhattak kicsik és nagyok.

Szalma László Zsolt üvegfúvó Kolozsvárról érkezett és az üveg asztali feldolgozását mutatta be. Gáz és levegő által fújtatott keverővel üvegcsöveket olvasztott fel és készített apróbb tárgyakat, például pálinkás poharat.

Ahogy tavaly, az idén is az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány partnere volt a szervezésben a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Mesterségek Ünnepe. A két napos rendezvény díszvendége a nagyszebeni Astra falumúzeum volt, Európa legnagyobb szabadtéri múzeuma.

Kovács Réka szervező, Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány munkatársa érdeklődésünkre elmondta,
sok érdeklődő látogatott ki a várba, nagyon sok kisgyerekes család jött,  nagyszülők gyerekekkel. Nem is tartotta ezt meglepőnek, ugyanis idén úgy hirdették meg az eseményt, hogy a központi téma a játék. Nagyon sok program a tárgyi játékra, illetve a játékra, mint tevékenységre épült, a kiállítások közül több is a régmúlt idők játékait mutatta be, illetve rengeteg kézműves hozott játékokat és sok olyan mester volt, aki természetes alapanyagokból készített játékokat, például a nyitott műhely keretén belül.

A siményfalvi Ráduly János már 65 éve foglalkozik kosárfonással. Megmutatta, hogyan készít porolót, kosarat, vagy gyermekjátékokat fűzfavesszőből, mogyorófából, venyigéből. “Most éppen meghasítottam a vesszőt, hogy gyaluljam meg, próbálom meggyalulni, ez egy egyszerű szerszám, 15 fokra meg van fenve, 15 fokra meg van dőjtve, ez a fele magosabban van, ez szinte éri és akkor szépen így meggyalulom, olyan vékonyt csinálok, amilyent akarok. Most le fogom kötni a porolónak a nyelit” – mutatta és magyarázta, hogy éppen mit készít és hogyan.

A műhelyekbe be is lehetett ülni, olyan játékot készíteni, faragni, nemezelni, amelyekkel régen játszottak a gyerekek egy falusi portán. Nem hiányzott az élőszavas mesemondás sem, ahogy a bábelőadás, vagy a táncszínház, gyermektáncház sem. A felnőtteket szakmai előadásokkal, könyvbemutatókkal, kiállításokkal fogadták.

Cimbor Izabella és társai a Barcasági Csángó Egyesületet képviselték. Festett kerámiát, különféle ékszereketet, gyöngyöt, karkötőt, fülbevalót állítottak ki, ugyanakkor hagyományos módszerrel készült írott tojást, faragott lúd,  strucc és emu tojást, szőtteseket, valamint szakkönyveket.

 

Idén a nagyszebeni Astra Falumúzeum is bekapcsolódott, mint díszvendég a II. Erdélyi Mesterségek Ünnepébe. Ahogy Karla Bianca Roșca, a múzeum igazgatója a Vásárhely.ma-nak elmondta, nagyon jól érezték magukat, nagyszerű eseménysorozat volt a  marosvásárhelyi, elégedett volt a helyszínnel, a programokkal, a szervezéssel, tetszett, hogy olyan sokan érdeklődtek a kiállítások, a kézművesek munkája iránt. Nagyszerű lehetőségnek tartotta, hogy a szebeni falumúzeum is jelen lehetett, bemutatkozhatott a mesterségek ünnepén. Tíz népi kézműves érkezett Szebenből, akik többek közt hagyományos festett tojásokat, varrottasokat, festett bútorokat, kerámiákat, babákat hoztak Marosvásárhelyre.

 

 

 

Antal Erika

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

96

Milyennek tartja az intelligens stoplámpák működését?