Négy díjat nyert a Tompa Miklós Társulat a Színházi Kritikusok Céhének gálaestjén, amelyből három Az igazság gyertyái című előadás alkotóinak elismerése. A legjobb előadás, új magyar dráma/színpadi szöveg és női főszereplő, azaz Sebestyén Aba rendező, Székely Csaba író és B. Fülöp Erzsébet színművész részesült az elismerésben.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Facebook-oldalán tette közzé, hogy négy díjat nyert a társulat a Színházi Kritikusok Céhének gálaestjén. Ahogy írják, a díj történetében először fordult elő, hogy hármas holtversenyt kellett hirdetni, a legjobb női epizódszereplő díjat Berekméri Katalin – aki a Csónak, avagy előttünk az özönvíz című produkcióban nyújtott alakításáért vehette át a díjat, Mentes Júlia és Zsigmond Emőke is megkapta.
Összesen 56 színház és társulat 116 előadása szerepelt a céh tagjainak szavazólapjain. A díjátadót a hagyomány szerint 14 kategóriában három-három jelölt várhatta.
Fotó: Berecky Sándor/Tompa Miklós Társulat Facebook-oldala
Érdekelhet:
„Kell ehhez egy csöndesség”
Beszélgetés Keresztes Attila rendezővel az Anna Karenina bemutatója előtt Lev Tolsztoj Anna Karenina című világhírű regényének a Kozma András dramaturg által színpadra alkalmazott változatát mutatja be december 20-án...
2024. december 19.
Létrejött a kulturális eseménynaptár
Bemutatták az MS Culture Map platformot, a marosvásárhelyi kulturális eseménynaptárt. A projektet Ungvári-Zrínyi Kata kurátor indította, és a Marosvásárhely Polgármesteri hivatala által kiírt kulturális projektpályázat...
2024. december 18.
Lohinszky 100 – centenáriumi kiállítás és kávéház
Filmvetítés és kávéház a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, centenáriumi kiállítás a Stúdió Színházban – változatos rendezvénysorozatra várják az érdeklődőket. – a belépés ingyenes. Lohinszky Loránd...
2024. december 10.
Kövess minket a
Facebookon!
Legfrissebb
Kedd estig még lehet licitálni!
2024. december 21.
Színészek karácsonya
2024. december 21.
Kolbász, májas, pecsenye és egyéb decemberi disznóságok
2024. december 20.
Mobilapplikáció a fenntartható fejlődésért
2024. december 20.
Versengtek és adományoztak
2024. december 20.
10,4 százalékos lesz az adóemelés Marosvásárhelyen
2024. december 20.
„Kell ehhez egy csöndesség”
2024. december 19.
A bíróságnak sem tetszik a román–magyar szolidaritás
2024. december 19.
Létrejött a kulturális eseménynaptár
2024. december 18.
Két új korházépület építésére pályázik a Maros Megyei Tanács
2024. december 18.
Legolvasottabb
Az igazgató, aki megmutatta: így is lehet tanévet kezdeni
29 142 megtekintés
Máris bezárták a Víkend medencéit!
8 251 megtekintés
Négy halálos áldozatot követelt a gernyeszegi baleset – FRISSÍTVE
7 432 megtekintés
Fergeteges Korda György–Balázs Klári koncert
7 356 megtekintés
Könnyeivel küszködött Bölöni László
6 906 megtekintés
Megtalálták László Abigélt
5 721 megtekintés
Félig-meddig elszáll a Wizz Air
5 310 megtekintés
Elhunyt Erdély egyik legismertebb borásza
5 223 megtekintés
Kék tömbház a Kistemplom mellett
4 281 megtekintés
Autóbusszal a repülőtérre szombattól: itt a menetrend!
4 138 megtekintés