A latin ritmusok és Bartók találkozása: Interjú Csáki András gitárművésszel

A marosvásárhelyi Kultúrpalota termei a 19. Harmonia Cordis Nemzetközi Gitárfesztiválnak adtak otthont az elmúlt napokban, melynek keretében különleges zenei élményben részesülhettek a résztvevők. Az eseményen a neves magyar gitárművész, Csáki András is színpadra lépett. A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzora nemcsak technikai tudását, hanem a gitárművészet iránti szenvedélyét is bemutatta a közönségnek. A művész marosvásárhelyi fellépésén egy változatos, főként latin-amerikai művekből összeállított műsorral nyűgözte le a hallgatóságot, amelyben a spanyol és dél-amerikai zenei világ mellett még Bartók Béla művei is helyet kaptak. Az előadás után a művészt a koncert részleteiről, pályafutásáról, valamint a klasszikus gitár művészetének jelenlegi helyzetéről és jövőjéről kérdeztük.

– Melyek voltak azok a művek, amelyeket Öntől hallhattunk, és miért pont ezeket adta elő? Mi a jelentősége ezeknek a daraboknak?

– A műsort úgy állítottuk össze, hogy Bálint Jánossal, aki fantasztikus fuvolaművész, együtt tudjunk fellépni. Jánosnak, aki most érkezett Japánból, több változatot is felvetettem, hogy milyen műsort játszhatnánk. Felmerült, hogy végig fuvola-gitár darabokat adunk elő, de végül úgy döntöttünk, hogy én játszom egy kis szólót az elején, majd közösen folytatjuk a fuvola-gitár művekkel. A műsor latin jelleget kapott, spanyol és dél-amerikai darabokat válogattunk bele. Egy spanyol szerző művével kezdtük, ami egy rövidebb, táncos darab volt, majd egy brazil szerző szonatináját játszottam. Utóbbi azért különleges, mert az adott szerző többnyire rövidebb, táncos dalokat írt, de ez a szonatina egy nagyobb lélegzetű, több tételes mű. Ezt követően egy argentin szerző darabját játszottuk fuvola kísérettel, melynek címe Sweet Buenos Aires. Ez egy nagyon érdekes mű, mert Buenos Aires különböző városrészei ihlették. Például a 4. tételben egyértelműen hallható, ahogy egy rendőrautó szirénázik a háttérben. Végül kakukktojásként, egy Bartók-művet adtunk elő, mert úgy gondoltuk, hogy a Román népi táncok című darabnak mindenképpen szerepelnie kell a műsorban, mivel Jánossal gyakran játsszuk ezt a zenét, és mindketten nagyon szeretjük.

– Milyenek a művész úr eddigi tapasztalatai városunkkal és a marosvásárhelyi közönséggel?

– Nagyon szerencsésnek érzem magam, mert Marosvásárhelyre már sokadjára jövök, és nagyon sokféle koncertet adtam itt. Játszottam zenekarral, szólóban, gitárduóban, és most fuvola-gitár duóban is. Nagyon szeretek itt játszani. A Kultúrpalota különösen tetszik, emlékeztet a munkahelyemre, a Zeneakadémiára. Ez az épület teljesen olyan, mint a budapesti Zeneakadémia, csak kisebb méretben. Mindig örömmel jövök Marosvásárhelyre fellépni. Régebben Székelyudvarhelyen is voltunk, és ott is játszottunk. Nagyon szeretek itt Erdélyben fellépni, de játszottam például Bukarestben is és azt tudom mondani, hogy nagyon jó emlékeim vannak ezekből a régiókból.

– Hogyan látja, milyen a helyzete a klasszikus gitárművészetnek a mai zenei világban?

– A teljes klasszikus zene kategória nehéz helyzetben van a mai világban. Ennek részben az az oka, hogy a mai világra már a rendkívül gyors információáramlás és a bombasztikus hatáskeltések a jellemzőek. Elég, ha bemegyünk egy moziba, ahol már mindenféle 3D-s élményt kapunk, és már a székek is mozognak közben. A fiatal generáció nagyon szereti a TikTok-ot, hiszen ez is nagyon rövid impulzusokat ad, és az ember csak úgy pörgeti. Nagyon magasra került az emberek ingerküszöbe. Ezekkel szemben a klasszikus gitár, még a klasszikus hangszerek között is egy halk dolognak számít, és egyáltalán nem olyan élményt ad, mint egy hangos, élénk zenekar, viszont épp ez az intimitás az, ami a gitár hangját különlegessé teszi. Ez a halk, de gyönyörű hangzás szerintem nélkülözhetetlen a mai világból. Valószínűleg soha nem leszünk, olyan népszerűek, mint a rocksztárok, de azt gondolom, hogy mindig lesz egy réteg, akik számára a gitár játék kikapcsolódást jelent, és a mindennapi rohanás közben találnak néhány szép és nyugodt pillanatot a zenében. Legalábbis nekem ez a motivációm a gitározásra.

– Merre tartanak a trendek a gitárművészetben? Mi fogja meghatározni a jövőt ebben a művészeti ágban?

– Sokféle irány létezik. Itt a fesztiválon is látszik, hogy van, aki a könnyűzene felé nyit, és elmegy egy crossover-esebb irányba. Világos, hogy ezeknek nagyobb a közönsége. Én magam egyfajta dinoszaurusznak számítok ebben a világban, mert a vérbeli klasszikus zenét szeretem. Nagyon szeretem Bachot, és szívesen hallgatok zenekari és zongorafelvételeket. Ebből a kultúrkörből jövök. Biztos vagyok benne, hogy nem egyetlen irány fogja meghatározni a jövőt, hanem egyéniségek lesznek, gitáros egyéniségek, akik különböző stílusokat képviselnek. Olyan ez, mint az ételek: kinek ez, kinek az ízlik. A crossover valószínűleg populárisabb lesz, de aki mélyebb dolgokra vágyik vagy másfajta zenét szeret, az is megtalálja majd a maga kedvenc műveit a klasszikus gitár műfajában.

– Ön nem csak játszik a gitáron, hanem tanítja is a gitárművészetet a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Mekkora az érdeklődés a fiatalok körében a zeneművészeti pálya iránt?

– Azt mondhatom, hogy a Zeneakadémián nem panaszkodhatunk, rengeteg tanítványom van. Az óraszámomnak majdnem a dupláját tanítom. Az már egy másik kérdés, hogy diploma után nehéz helytállni. A gitárosok világában szinte mindenki tanítani kezd, de sok tanítványom van, aki nagyon ügyesen megtalálta a saját útját. Van, aki a YouTube-on lett nagyon népszerű, több százezeres nézettségű videókat készít, és meg is él ebből. Van, aki online tanít. Egy régi amerikai osztálytársam például egy online gitároktató platformot hozott létre, és ez annyira befutott, hogy most már más hangszerekkel is bővítik a repertoárt. Tehát van érdeklődés, de szerintem sok diák még nem tudja pontosan, hogy merre fog menni, vagy mit fog kezdeni a tudásával. Van olyan tanítványom, aki elvégezte a BA-t és a mesterszakot is, majd könnyűzenét kezdett tanulni, és most együttese lesz, bandát alapítanak. Van olyan volt tanítványom, aki producer lett, más pedig tv műsorban ír kísérőzenéket, vagy épp filmzenéket komponál. Nagyon sokféle irányba indulnak el a tanítványaim, de mindannyian a klasszikus gitárból indultak ki. Nekem mindig az a taktikám, hogy próbálom kinyitni a világot előttük, hogy lássák, milyen lehetőségek állnak rendelkezésükre.

– Mi ösztönözte arra, hogy ezt a hivatást válassza, és az Ön meglátása szerint, melyek voltak az eddigi szakmai életútjának legmeghatározóbb pontjai?

– Ez az egész egy gyerekkori élményből fakad. Olyan iskolába jártam, ahol délutánonként szabad foglalkozások voltak, és sokszor bennmaradtunk. Az osztálytársaim közül többen gitároztak, és nagyon kedvesek voltak, mert ilyenkor nemcsak gyakoroltak a hangszeren, hanem hagyták, hogy mi is kipróbáljuk ezeket egy kicsit. Emlékszem, nagyon tetszett a hangszer illata, hangzása, az egész élmény egy nagyon pozitív benyomást tett rám. Így aztán felkerestem az ottani gitártanárt, aki szintén nagyon kedves volt, és fokozatosan beleszerettem ebbe a hangszerbe. Abban az időben kezdtek megjelenni nálunk a CD lemezek, nem volt még Spotify vagy hasonlók. Emlékszem amikor néhány gitáros CD-t kaptam, azokat nagyon szívesen hallgattam. Nagy varázsa és hangulata volt azoknak a felvételeknek. Ami biztosan nagyon meghatározó volt a szakmai életemben azok a konzervatóriumi éveim voltak. Szilvágyi Sándornál tanulhattam, aki egy rendkívül meghatározó tanár volt számomra. Később kollegám is lett, sokat játszottunk együtt és azt hiszem, hogy barátom is volt. Rengeteget beszélgettünk, olyan volt, mint a zenei édesapám. Szintén meghatározó volt, hogy a Zeneakadémián tanulhattam. A mi osztályunk volt az első, előtte még nem létezett klasszikus gitár szak az akadémián. Nagyon fontos volt számomra az is, hogy egy évet Kaliforniában tanultam, ahol egy egész más szemlélettel találkoztam. Egy nagyon híres spanyol gitáros, Pepe Romero, volt ott időszakos vendégprofesszor. Bár nem volt ott minden héten, de néha alkalmunk nyílt neki játszani, és rengeteget tanulhattunk tőle.