Esélylatolgató 8.

Az utóbbi hét napban a marosvásárhelyi polgármesterjelölteket igyekeztünk röviden bemutatni, és esélyeiket próbáltuk latolgatni. Ma a nyolcadik és egyben befejező részhez érkeztünk.

 Soós Zoltán

A húszévesre nyúlt Florea-korszak után sokan úgy fogadták Soós Zoltánt, mint a Messiást. Az elvárások nagyok voltak, az ígéretek szintén. Aztán menet közben minden lelohadt. A döcögő rajtot az új polgármester a „nehéz örökséggel” magyarázta. A város szemétbe való fulladását szintén a Florea, Maior és kebelbarátaik szabotáló akciójával. A beígért elkerülőutak és parkolóházak esetében a bürokráciát hozta fel mentségül. Az alakuló sikertörténetnek számító buszos-sztori, meg a csinosra sikeredett Cserealja-park esetében viszont megfeledkezett megemlíteni azokat, akik fejében megfogant a projekt.

A kétnyelvűsítés terén történtek kisebb-nagyobb előrelépések, azonban a város magyarsága többet várt volna Soóstól. A Bodor-kút visszaállítását mély csend övezi, a források elnevezésének hivatalosítása megrekedt, a Székely vértanúk körüli csillag „kiszabadítása” elmaradt, a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése csigaütemben halad. Mi több, az új táblákon sem sikerült megszabadítani Kinizsi Pált a Chinezu „becenévtől”, mint ahogyan Liszt Ferencet is visszanémetesítették Franzra.

A románok sem bocsátották meg neki, hogy az első karácsony alkalmával, 2020 decemberében a „kék sarokba” küldte őket. Egyébként karácsonykor – akárcsak a kis Kevin a Reszkessetek, betörők!-ből –  mintha évről évre bevonzaná a bajt. Legutóbb a rongyfáért kellett magyarázkodnia. Annak dacára, hogy Soós Zoltán egy tisztességes és békés ember látszatát kelti, az ennél komolyabb botrányok sem kerülték el. A Recorder által leleplezett alkalmazási mutyikba éppen a tanácsadói tisztséggel megajándékozott bizalmasai rántották bele. Ő kapta meg a feketelevest Kelemen Hunortól a kabarészövegnek is beillő városi sport-, illetve kulturális stratégiákért, amelynek kieszelését szintén „körön belüliekre” bízta.

Soós Zoltán az őszinteség szempontjából sem állt a helyzet magaslatán. Függetlenkedésével nyerte el sok román, illetve ellenzéki magyar szavazatát, majd évekig tagadta, hogy vajmi köze lenne az RMDSZ-hez. Aztán 2023 tavaszán Temesváron az újságírók azon kapták, amint szavaz a szövetség kongresszusán.

Az utóbbi egy évben lényegesen kevesebb bakit követett el, és mandátumának eredményei is kezdtek megmutatkozni. Okosan időzítette a tömegközlekedés átszervezését és a Dózsa György utca felújítását.

– jelenleg ő ismeri a legjobban a polgármesteri hivatal működését, projektjeit, terveit
– elődjénél lényegesen higgadtabb munkalégkört teremtett a városházán
– szakmájából kifolyólag jobban ismeri Marosvásárhely történelmét, mint bármely más jelölt
– a megye legnagyobb pártja, az RMDSZ áll mögötte, és a külön listán induló ellenzék, az Erdélyi Magyar Szövetség sem indított önálló jelöltet
– számos értelmiségi írta alá a napokban nyilvánosságra hozott támogatólistát, olyanok is, akik az elmúlt négy évben több ízben bírálták a munkáját

– nem egy menedzseralkat – sem víziójában, sem megjelenésben, sem pontosságban
– saját elképzeléseiből és négy évvel ezelőtti kampányígéreteiből vajmi keveset valósított meg
– számos inkompetens, sokkal többet ártó, mint amennyit használó tanácsadóval vette körül magát
– nem mindenki tudja elfogadni, hogy lemondott a református vallásáról és a Hit Gyülekezetébe „igazolt”

Bár aligha számíthat annyi szavazatra, mint négy évvel ezelőtt, kétségtelenül a legnagyobb eséllyel vág neki a vasárnapi versenynek. Nem csak azért, mert a hét román nemzetiségű vetélytárs mellett ő az egyetlen magyar, hanem a tisztségben lévő elöljáró minden egyes előnyét élvezi. (Ami nem kevés, elég, ha csak a közpénzből való kampányolásra és a szalagvágások időzítésére gondolunk. És hol van még a Sztálinnak tulajdonított mondás, miszerint „nem az számít, kire szavaztak az emberek, hanem az, hogy ki számolja a szavazatokat”...) Az ő malmára hajtja a vizet, hogy a túlsó oldal legesélyesebbnek mutatkozó jelöltje az a Dorin Florea, akit 2020-ban a választók jelentős hányada „nyugdíjba” küldött.