Bölöni DomokosKazinczy leveleiből arra lehet következtetni, hogy ő is azok közé tartozott, akik egyszerre két nőbe is tudnak szerelmesek lenni. Goethéről egész bizonyossággal tudjuk ezt. Életének rendkívül érdekes történetében nem egy olyan időpontra akadunk, amikor itt is, ott is udvarol, vallomásokat tesz, és ami mindezeknél több, szeret. Goethe egész egyénisége, egyéniségének rendkívülisége megenged ilyen szokatlanságokat. Ez körülbelül az ő stílusa, hozzáillő az ő eredetiségéhez, de valójában egészen különös az, hogy az a mindenek felett példás ember, amilyennek Kazinczy Ferencet az irodalomtörténet hűen bemutatja, ilyen lehessen! Jól tudjuk, hogy a legszeretőbb férj és atya volt, gondossága, körültekintő egyenessége csak akkor semmisült meg, ha a magyar kultúrának juttatandó áldozatról volt szó. Az a férfiú, aki nejében mindig nemzőjét, gyermekeiben házi gyönyörűségét, jövendő reménységeit látta, soha egy pillanatig nem feledkezett meg azokról, csak ha a magyar pallérozódás igénye sajgott fel előtte. Igaz, hogy akkor mindenről megfeledkezett, özvegye írta róla, hogy éjszakákon át hallották, mint jár a hetvenéves aggastyán fel-alá a szobájában, hangos zokogással borult le ágyára, mert nem tudta, hogy másnap mit ad családjának enni, de ha tíz arany kellett Kisfaludy Károly arcképének megfestetésére, azt valahonnan előteremtette. Szerette őszintén, mélyen a családját, de szerelmes emlékei mindig vissza-visszaszálltak a szép Hirgeist Ninonhoz, Radvánszky Terézhez és Polyxénához és a kedves Kácsándy Susie-hoz, akihez élte fogytáig írta rajongó leveleit; élte utolsó szerelméhez, a gyönyörű Ráday grófnéhoz, Teleki Rizihez pedig az ifjú szerelmesek sóhajos epedésével járt, s naplófeljegyzéseiből ez a késői szerelem aranyfényben tündöklik elő. Hetvenegyéves volt és tizenhétéves szívvel rajongott a szép grófnéért anélkül, hogy felesége, a kedves, szelíd, elmés Sophie iránt egy pillanatra is megváltozott volna. Fiatal korában, amikor Kassán élt, mint a vármegye aljegyzője, gyakori vendég volt Kohányi Kácsándy László úri házánál, melynek két kisasszonya volt: Teréz és Susie; ez az utóbbi szerelemre lobbantotta Kazinczy szívét akkor, amikor javában égett Radvánszky Teréz iránt is, sőt azzal a gondolattal járt-kelt, hogy annak húgát, Polyxént, nőül veszi. Mikor Bécsből zempléni otthona felé tartott, kerülőúton a Zólyom megyében fekvő Radványba megy egy látogatásra, amiről így ír: „Radványban… harmadnapot mulattam, hogy lássam a helyet, mely két leányában az én életemnek két vezércsillagot ada”.
A két Kácsándy leány közül a fiatalabb Susie volt szerelme tárgya, aki későbben gróf Gyulai Lajosné lett, s akiről Kazinczy úgy emlékezik meg, hogy „csaknem mátkája“ lett. Ennek házánál élt mint nevelő Döbrentei Gábor, akit Kazinczy szerzett a házhoz. A szíves fáradozást a grófné levélben köszönte meg, amiről Kazinczy így szól egy Döbrenteihez írt levelében: ,,A’ Grófnénak minapi levele olta ifjanti phantaziákra álmodozom. Előttem uj becset kapott az élet. Megifjadni látok mindent; előttem áll a gyönyörű kis alak, a’ ki Theréz körül egyszerre ömledezék a’ legnehezebb beszédekre, úgy hogy egy-szerre nyilt meg lelkemmel eggyütt szemem is. …Édes barátom! Nem éltem haszontalanul… Mondja meg az Úr, hogy ifjadom örömömben…”
Ilyen szerelmes levelek szállingóznak Kazinczy életfájáról akkor, mikor gyümölcsét a családjának hozza… Képzelhető, milyen lehetett az a szerelem 1788-ban, amely aztán 1808-ban így szólal újra meg… Ennek a régi szerelemnek az emléke maradt fenn a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárában egy vaskos könyvben, amelybe Kazinczy mindenféle írását, jegyzetét, rajzát köttette egybe. Az egyik lapon van egy monogram, mely művészileg kapcsolja össze e három betűt: K. S. T. Ami kétségtelenül Kazinczynak, Susienek és Teréznek szoros egységét jelzi. Az a három szív már régesrégen por és hamu, de ebben a monogramban még mindig együtt van és együtt marad.
(Forrás: Reza Dezső, Pesti Hírlap Vasárnapja, 1928-07-01 / 27. szám)
