Élet a cipők és ecsetek közt

A focista is lehet művész, még akkor is ha a megkopott cipők sarkát javítja – Janka Tamás Marosvásárhely egyik sokoldalú arca.

Foci, dzsungel, kis herceg, színek, fantázia, sok cipő és hatalmas szív – ez a hat egymástól eltérő kifejezés határozza meg leginkább Janka Tamás személyiségét, aki nem más, mint egy 39 éves vásárhelyi családapa. Jelen pillanatban cipőjavítással foglalkozik hivatásszerűen, szabadidejében pedig szebbnél szebb képeket fest.

Négy-öt éven keresztül, 2000 és 2004 között profi focistaként rúgta a labdát Kecskeméten, majd hazatért, a sportsuliban leérettségizett és belevágott a nagybetűs életbe, egy multinacionális cég alkalmazottjaként. Hat év után, osztályvezetői pozícióból távozott a vállalattól, nagyapja cipészműhelyében próbálta elütni az időt, de esze ágában sem volt belebonyolódni a cipők világába. Közben a testnevelési főiskolán kamatoztatta sportszeretetét.

Nem tervezett cipész lenni

A vásárhelyi cipészmester mellett azonban akarva akaratlanul ráragadt a mesterség, mára már imádja a bőr és a ragasztó illatát, Zsiga bácsi pedig mostanra 92 esztendős lett, visszavonult és átadta a stafétát unokájának. Olykor, szinte heti rendszerességgel bejár a műhelybe és az új „főnök”, Tamás keze alá dolgozik „inasként” 60 éves cipészi tapasztalatával. „Nem terveztem cipőjavítással foglalkozni, hivatásos sportoló voltam, utána meg osztályvezető egy nagy cégnél, szóval nem volt a szívem csücske ez a szakma, eleinte kissé ciki is volt, hogy cipőket javítsak. De kellett a zsebpénz és sok volt a javításra váró cipő, ezért megkérdeztem tatámat, hogy segíthetek-e. Nyilván tetszett neki az ötlet, alkalmi munkákat végeztem, kezdetben lecsiszoltam egy-egy cipősarkat, de másfél hónap után tata a sarkára állt, így döntenem kellett. Ekkor álltam be hozzá dolgozni napi nyolc órával. Hamarosan belejöttem az ortopéd cipők javításába is, és mára már 15 éves cipész múltra tekinthetek vissza” – eleveníti fel Tamás a múltat.

Számára nagyon sokat jelentett a barátok támogatása, talán nem is mélyült volna el ennyire a bátorításuk nélkül. Azóta megváltozott a hozzáállása az újdonsült műhelytulajdonosnak. „Szeretem a munkám, beláttam, hogy nagyon szép és jó dolog az, amivel foglalkozom, kell a kézügyesség és kell legyen rálátásod, főként egy ortopéd cipő javításánál. Nagyon örvendek, hogy segíthetek az embereken, a legnagyobb élmény számomra az volt, amikor egy hölgynek készítettem egy olyan ortopéd cipőt, amit minden más cipész visszautasított. Nem gondolkoztam, belevágtam. A hölgy, amikor felpróbálta, visszajött a műhelybe és könnyes szemmel köszönte meg a lábbelit, amivel végre tudott járni. Ekkor éreztem, hogy jó helyen vagyok és hasznos a munkám sok kínlódó ember számára”  – folytatta az emlékezést.

Sokan bátorították a fiatal cipész mestert, aki most már önállóan vezeti a műhelyt és meglátása szerint, ha a pandémia nem is, de főként az ukrán háború kirobbanása megváltoztatta a trendet még a cipők viszonylatában is. „Míg korábban többnyire az idősebb korosztály keresett meg, a háború kirobbanása óta több a 30 és 50 év közötti ügyfél, aki sűrűn és sok cipővel tér be a műhelybe” – meséli. A klasszikus cipőjavítás mellett, szuplinált ortopéd cipőket készít gyerekeknek, olykor öveket és táskákat is javít, de szembesült ennél extrémebb kihívásokkal is, mint például halászszék, hőlégballon vagy csónak megjavítása. Bár még nagyon fiatal, szomorúan tekint a jövőbe, szerinte veszélyben a szakma, nincs utánpótlás, nincsenek szakemberek, akik továbbadnák a mesterség fortélyait, legalábbis itt Marosvásárhelyen.

Gyermekei inspirálták ecsetragadásra

A focilabda mellett, gyerekkorában még volt egy másik szenvedélye, igaz sok szünettel: a rajzolás. Kezdetben egy osztálytársával versenyeztek azon, hogy ki tud szebb autót rajzolni, és a rivalizálás hamarosan rajzversenyekre repítette a két diákot. „Mindig arról álmodtam, hogy van egy műtermem, tele festékekkel, színekkel, ecsetekkel és vászonnal, amelyet meg kell tölteni élettel” – fogalmazott Tamás. De akkor bejött a sport, ami ismét háttérbe szorította a rajzot. Az első tapintható festői megnyilvánulása 2004-ben volt, amikor a Deus Providebit Tanulmányi Házban kiállították szénrajzait és grafikáit.

Nagy szünet következett ismét, a pandémia idején gyerekei firkái élesztették újra a festészet iránti kedvét. „A hosszas bezártság során, gyerekeim, Zalán és Bíbor összefirkálták a gyerekszoba falát, ezekbe a firkákba kezdtem belelátni formákat és alakokat. Elkezdtem folytatni a gyerekek gondolatmenetét és hamarosan oroszlán, kígyó, elefánt, majom, gyakorlatilag az egész dzsungel kelt életre a falakon” – magyarázza. Ez az élmény késztette arra Tamást, hogy vásznat vegyen és belekóstoljon a színek világába.

Az így született festményeket feltette a közösségi oldalára, barátai, ismerősei pedig jelezték, hogy megvásárolnák a műveket. „Kezdetben inkább odaadtam, mintsem eladtam volna a képeket, de egy idő után arra gondoltam, hogy jó lenne ha legalább a vászon és a tempera ára megtérülne” – repít vissza az időben az autodidakta művész, akinek a cipészi munkája és családja mellett alig három év alatt közel negyven festményt sikerült megalkotnia, amelyből 2023 nyarán, a Vásárhelyi Napok alkalmával kiállítást rendezett a Vargák bástyájában. „Hatalmas élmény volt számomra a tárlat, rengetegen eljöttek és nézték meg alkotásaimat. Azt reméltem, hogy ez egy újabb löketet fog adni, de akkor ismét csökkent a festészet iránti vágy, ami szerencsére ezúttal keveset tartott, most újra festek. Egyelőre nem állíthatom, hogy lenne egy kiforrott stílusom, továbbra is szeretem a gyerekrajzokat, ugyanakkor foglalkoztatnak a misztikus, álomvilágot ábrázoló fantáziafestmények. Gyakran előfordul, hogy különböző formában megjelenik a parasztház motívuma, de mostanában belekóstoltam a tájképfestésbe is.” Közben eszébe jut, hogy a kis herceget legalább tíz alkalommal festette le, bár töredelmesen bevallotta a beszélgetésünk alkalmával, hogy a könyvet még nem olvasta.

A kis herceg – alku után

Ekkor gyorsan alkut kötöttem a művésszel, máris megrendeltem egy kis herceges témájú festményt, azzal a feltétellel, hogy ez csak azután készül el, miután kiolvasta Saint-Exupery alkotását. S ha már a rendelésekről van szó, elmondhatjuk, hogy Janka Tamás alkotásai mára elhagyták az ország határait, Norvégiába, Kanadába, Brüsszelbe, Magyarországon több helyre is elkerültek, az országban pedig a székelyudvarhelyi Vitality klinika falain ékeskedik egyik festménye. A Mozartot, Beethovent, AC/DC-t, Pink Floyd-ot hallgató művész tavaly a jeddi Benedek Elek Általános Iskolában készített el egy nagy falrajzot, idén egy nyárádszeredai óvodától érkezett hasonló felkérés, illetve Bánffyhunyadról egy magyar irodalomszakos tanár kérte fel, hogy készítsen el több festményt magyar költők versei alapján.

Általában nem ad címet alkotásainak, hiszen legtöbb esetben megrendelésre készülnek a festmények, ezért rábízza a tulajdonosra, hogy nevet adjon a képnek. Emellett Tamás karitatív célokra is szán festményeket, sok esetben fordult már elő, hogy beteg gyerekek támogatása érdekében ajánlott árverésre alkotásaiból.

A cikk szerzője is türelmetlenül várja, hogy elkészüljön egy másik megbeszélt festmény, amelynek a témája, ha minden igaz, egy álomvilágban létező absztrakt parasztház lesz.

Mára a gyerekként megálmodott kis műterem formát öltött, jelenleg egy hatodikos kislányt is tanít rajzolni-festeni heti rendszerességgel, és tervez egy festőtábort gyerekek számára.

Bevallása szerint Tamás egy tuti-biztos dolgot tud, ami a szakmai és művészi pályáját illeti. „Mint említettem, szeretem a cipőket, a bőr és a ragasztó illatát, de soha nem fogok vászonra vinni cipőket. Azok maradjanak meg a műhelyben, a vászonra pedig kerüljön fel minden más, ami a fantázia, az álomvilág és a képzelet szüleménye” – vallja.