.:: Vásárhely.ma ::.

31. Szent György Napok – egy fesztivállá nőtt városünnep

Igazi fesztiválhangulat uralkodott a Sepsiszentgyörgyön 31. alkalommal megrendezett Szent György Napokon. A vasárnap este látványos tűzijátékkal véget ért eseménysorozat zárókoncertjén a szervezők által mintegy 18 ezresre becsült tömeg énekelte együtt Bagossy Norbival, hogy “Nézd, ez az érzés más!”

Akiket még megbírt a szülők nyaka, azok élőben közvetítették a közösségi médiában az eseményt – a nagyok kérésére.

A több mint 150 programpontot kínáló rendezvény rég kinőtte az általános városnapok kereteit, inkább egy minden korosztálynak szóló fesztivál kínálatát nyújtja, ahol a sokszinű és gazdag kézműves portékáktól a gyermekprogramokon kersztül a borudvarig és több szinpadon kínálkozó koncertekig minden volt, mi szem-szájnak ingere.

Mondhatni, igazán belakták a főteret a rendezvény résztvevői.

A vásárban folyamatosan hömpölygött a tömeg. Nem csak helybéliek, hanem sok-sok vendég is csodálta a portékákat.

Bár kosár is volt, bő választélkban, senki sem érezhette magát “kikosarazva”.

A nemezből készült portékák is kelendőek voltak.

Legalább egy-egy apró tárgyi emléket is mindenki hazavitt a rendezvényről.

Az egykori Cigarettagyár udvarát a fiatalok vették birtokba.

Itt az árnyas fák között függőágyakon lehetett lazítani, voltak koncertek, de aki néha egy kis komolyabb témára is vágyott, azt például dr. Hevesi Krisztina budapesti szexuálpszichológus várta egy délutáni – látszólag – könnyed beszélgetésre.

Az Ifjúság bázisán, a nappali tevékenységeket, műhelyfoglalkozásokat, közönségtalálkozókat, valamint az esti bulikat is beleszámítva, mintegy 1800 fiatal fordult meg. Nagy volt az érdeklődés a Bagossy Brothers Company és a szombat esti sztárfellépők, a Halott Pénz által tartott közönségtalálkozók iránt is.

A rendezvény egyik fontos célja volt, csökkenteni a Szent György Napok ökológiai lábnyomát, ezért a város vezetői 21 ezer  #Sepsi feliratos, visszaváltható műanyag poharat tett elérhetővé, ezeket többször kimosták és visszaforgatták.

A #Sepsi feliratos poharak több mint egynegyedét nem váltották vissza, vélhetően szuvenírként megtartották a felhasználók.

A Szent György Napokon rendhagyó módon négy Pro Urbe díjat osztanak ki. Idén a város legrangosabb kitüntetését Kató Béla erdélyi református püspök, Jánó Mihály művészettörténész, Puskás Bálint volt alkotmánybíró és szenátor, illetve Șanta Carol atlétikaedző vette át. A sepsiszentgyörgyi városnapokat hagyomány szerint egy látványos tűzijáték zárta.

És alig ért véget a tüzijáték, a 32. Szent György Napok szervezése elkezdődött. Tervezett időpont 2025. április 24-május 4.

Kulcsár Andrea

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

124

Mi a véleménye a Főtér tervezett átrendezéséről?