Mi hiányzik a faluból?

1. A kerítés előtti pad

A magyar televízió M5-ös csatornáján közvetített Másfélmillió lépés Magyarországon adásban láthattam, milyen is volt negyvenöt évvel ezelőtt Mátra hegység melletti magyar falu. Régi képek, ismerős hangulat, egyszerűség és nyugalom, valami vágyott biztonság jelent meg a látványban és lelkemben, majd felismertem, nekem hiányzik szülőfalum régi életének nyugalma, biztonsága. Hiányoznak azok a képek, amelyekhez annyi szép emlék és eltűnt arc kötődik. Nézem az ötödfél évtizeddel ezelőtti dokumentumfilm képkockáit, s felismerem benne régi falumat, amikor mifelénk is padok voltak a kapu előtt, amire le lehetett ülni pár percig szomszédokkal, arra járókkal.

Mindenfelé panaszkodunk, nincs időnk egymásra, úgy rohan az idő, s vele együtt a mi életünk is, már alig-alig beszélgetünk egymással. Most értettem meg igazán, a padok hiányoznak, az egyszerű fából készült padok, ahol két-három ember elfér egymás mellett, s ahol őszinte vélemények is megférnek az egyszerű faalkotmányon.

Debreczeni László rajzolta le egykor a pókai régi templom előtti fakerítésbe beépített fedeles padot, amit mifelénk szakállszárítónak neveztek. Én már nem láttam azt a mezőségi „egyházi szakállszárítót”, de hiszem, nagyszüleim időnként leültek arra a padra, s ott tisztességgel megvitatták a világ bajait. Békesség és nyugalom volt így legalább a faluban, tudtak egymásról az ott élők, s számíthattak is egymás segítségéra. Nagyon hiányoznak ezek a békességteremtő, kapu előtti padok.