.:: Vásárhely.ma ::.

10,4 százalékos lesz az adóemelés Marosvásárhelyen

A marosvásárhelyi tanács idei utolsó ülésén a testület megszavazta a 2025-re vonatkozó helyi adók és illetékek módosulását 2025 január 1-től: ennek értelmében  a 2023-as inflációs rátának megfelelő, 10,4%-os emelést javasoltak.

Ez összhangban van az adótörvénykönyvről szóló 2015/227. sz. törvény rendelkezéseivel, amely előírja a helyi hatóságok számára, hogy az adókat és illetékeket évente az inflációval összhangban módosítsák – áll a Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala által szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben.

Ugyanakkor a továbbiakban is érvényben marad a korábbi években megszokott kedvezmény lehetősége, miszerint ha az adófizetők március 31-ig előre befizetik az épületekre, földterületekre vagy közlekedési eszközökre vonatkozó adót, 10%-os kedvezményben részesülnek. A lehetőség a jogi személyekre is vonatkozik, de csak akkor, ha az adófizető jogi személy, 2025. március 31-ig aktivált fiókkal rendelkezik a marosvásárhelyi Helyi Adóigazgatóság Elektronikus adóügyi szolgáltatások portálján, a https://platformacetateni.targumures.globalpay.ro/cetatean-login linken.

Azok az adófizetők, akik hibrid közlekedési eszközzel rendelkeznek, 75%-os kedvezményben részesülnek az adott közlekedési eszköz után fizetendő adóból, az elektromos autókra pedig a törvény szerint 0%-os adót kell fizetni.

A 2025-ös évre adómentességet biztosítanak a jogi személyek tulajdonában lévő egyes épületek számára, az alábbi esetekben:

  • A törvény szerint történelmi, építészeti vagy régészeti műemléknek, múzeumnak vagy emlékháznak minősülő épületek, kivéve, ahol gazdasági tevékenységet folytatnak;
  • Az 1945. március 6. és 1989. december 22. között visszaéléssel átvett ingatlanokról szóló 2001/10. sz. törvény 16. cikke szerint, vagy az 1. cikk (5) bekezdésében említett, a romániai nemzeti kisebbségek tulajdonában lévő ingatlanok visszaszolgáltatásáról szóló 1999/83. sz. sürgősségi kormányrendelet, amennyiben a tulajdonos fenntartja a közérdeket;
  • Nem kormányzati szervezetek vagy szociális vállalkozások által szociális szolgáltatások nyújtására használt épületek;
  • Sporttevékenységekre használt épületek, beleértve a sportközpontok működését támogató épületeket is;
  • Nonprofit szervezetek által kizárólag nonprofit művészeti tevékenységekre használt épületek;
  • Olyan épületek, ahol a 2011/153. számú, az épületek építészeti-környezeti minőségének javításáról szóló, módosított törvénynek megfelelően végeztek munkálatokat. A mentesség egy évre szól, az állami támogatásokra vonatkozó jogszabályokkal összhangban, feltéve, hogy a munkálatokat az előző adóévben fejezték be és fogadták el, és azok meghaladják az épület adóköteles értékének 25%-át.

Az ülésen jóváhagyott egyéb adókedvezmények között döntöttek arról, hogy a magánszemélyek esetében a szemét adóját a 2024-es szinten tartják, emelés nélkül (17,79 lej/fő/hó, beleértve az áfát is), míg a jogi személyek esetében a száraz hulladékgyűjtésre 40%-os emelést hagytak jóvá.

Kulcsár Andrea

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

84

Kinek kedvez a választási folyamat újrakezdése?